Mint mondta, a kommunista diktatúra a történelem legalaposabban dokumentált időszakainak egyike, aki akarta, tudta, mi történik, a magyarok szemét pedig kinyitotta a 133 napig tartó tanácsköztársaság és mindaz, ami vele járt.

A történtekre nincs más magyarázat, mint az, hogy az elhurcoltakkal akarták újjáépíttetni a háború után a Szovjetuniót, tudatukba akarták vésni "az örök bűnösséget", valamint megmutatni, "ki az új úr a házban" - jelentette ki a történész a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága és az Országgyűlés Hivatala által rendezett Trauma és tabu - málenkij robot 1944/45 - 2014/15 című tanácskozáson.

A haladás a kommunizmus egyik legfontosabb hívószava volt, ami a gyakorlatban a diktatúra totálissá válását, az ellenség fogalmának folyamatos kiterjesztését, parttalanná tétlét jelentette. "A diktatúra nem akasztott mindennap, de mindennap mérgezett, fertőzött és rohasztott" - fogalmazott Schmidt Mária.

A történész kitért arra is, hogy a harcok alatt és után 700 ezer magyart kényszerítettek lágerekbe, ahonnan - a kemény rabszolgamunka, a nélkülözés és a betegségek miatt - mintegy 300 ezren nem tértek vissza. A szovjet adatok szerint hozzávetőleg négymillió külföldi jutott ilyen sorsra, 85 százalékuk német, japán vagy magyar volt, és ezekkel az emberekkel a következő tíz évben minden nagyberuházáson munkát végeztettek.

Schmidt Mária arról beszélt: nemzetünk iránti kötelességünk az emlékezés, hiszen "amíg múltunk ezen sebe be nem heged, hatalma van rajtunk".

Az Országház felsőházi termét megtöltő hallgatóság, köztük tucatnyi egykori elhurcolt előtt Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a túlélők és a kutatók együtt tudjanak gondolkodni, milyen súlyos áldozatokat követelt Magyarországtól a kommunista diktatúra.