A mű szerzői H. Kérdő Katalin régész és Schweitzer Ferenc professor emeritus, a földrajztudomány doktora, a kötetet csütörtökön mutattak be az Aquincumi Múzeumban.

Mint Borhy László akadémikus, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója a könyvbemutató kapcsán az MTI-nek elmondta, a kötetben, amelynek magyar nyelvű változata 2010-ben látott napvilágot, a természetföldrajz, s ezen belül a geomorfológia (felszínalaktan) és a régészet kutatási eredményei jelennek meg.

"Nagyon lényeges munkáról van szó, hiszen a két tudományág segítségével rekonstruálni lehet a terület ősföldrajzi és ősvízrajzi viszonyait" - hangsúlyozta Borhy László, rámutatva, hogy Nyugat-Európában nagy hagyományai vannak a geomorfológia és a régészet összefogásából született kutatási irányzatnak.

A vizsgálatok alapvetően a Duna jobb partján folytak, de foglalkoztak a bal parti erődökkel, Transaquincummal és Contra Aquincummal is. A projekt során a kutatók közel ezer fúrásszelvényt elemeztek, vizsgálták a Duna vízjárását, foglalkoztak a folyó mederváltozásaival, a zátonyképződéssel, meanderek kialakulásával és betemetődésével, az árvizekkel és belvizekkel, a nagyszámú karsztforrással, valamint az éghajlattal. Régészeti szempontból elsősorban az 1969 óta végzett feltárások eredményeire támaszkodtak a szerzők, de figyelembe vették a korábbi ásatások eredményeit is, hiszen Aquincumban a 19. század óta folytak kutatások.

"Nagyon pontos és egységes adatgyűjtésről van szó mind a geomorfológusok, mind a régészek részéről, a szakemberek nagyjából százéves időszak kutatási eredményeit értékelték ki új tudományos szemszögből" - emelte ki Borhy László, aki érdekességként felhívta a figyelmet a két szakterület egymáshoz való igazodására is. A földrajztudósok ugyanis a tengerszint feletti magasság meghatározásánál a Balti-tenger szintjét, a régészek pedig az Adriai-tengerét veszik alapul, az adatok összhangba hozását a kötet végén lévő konkordancia-táblázat segíti.

"Földtörténeti szempontból körülbelül tízezer éves periódust ölel fel a munka, régészetileg pedig Aquincum 400 éves történelmének kétszáz éves szakaszát, a 2-3. évszázadot dolgozza fel. Ez volt a település virágkora, ekkor alakultak ki a városrészek, amelyek fejlődéstörténetét elemzi a mű" - mutatott rá a régészprofesszor.

A szerzők egyebek közt olyan kérdésekre keresték a választ, hogy miért épp az adott vidéken épült fel Aquincum, milyen tényezők segítették terjeszkedését, fejlődését, milyen események, katasztrófák befolyásolták város életét.

Mint Borhy László kifejtette, Aquincum fejlődésében több tényező, egyebek mellett a kedvező domborzati viszonyok és a Duna közelsége mellett az éghajlat is szerepet játszott. "A pollenmérések és a tölgyek évgyűrűi alapján tudjuk, hogy a császárkor elején nagyon kedvező, viszonylag meleg és száraz volt az éghajlat, a Kr.u. 2-3. század fordulójáig egyfajta szubmediterrán klíma uralkodott. A 3. század elején hűvösebbre, csapadékosabbra váltott az időjárás, a klímaváltozás hátterében a 186-os új-zélandi vulkánkitörés húzódhatott meg, amely globális lehűlést okozott. A csapadékosabb időjárás miatt emelkedett a Duna vízszintje, és sok part menti település, erőd víz alá került. A víz a helytartói palotát is elérte a Hajógyári-szigeten.

"Magyarország e művel bizonyította, hogy a hazai kutatások az európai élvonalba tartoznak, az angol nyelvű tanulmánykötetnek köszönhetően pedig külföldön is megismerhetik a magyar eredményeket" - méltatta a tanulmánykötetet Borhy László akadémikus.