Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.8
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Kordonbontás a Szabadság-téri emlékműnél

A Szabadság-téri, a német megszállás áldozatainak tiszteletére készülő emlékmű megépítése ellen kezdeményez helyi népszavazást az MSZP. A tegnap esti kordonbontást követően a munkaterület kerítése jelenleg is bedöntve fekszik.

Helyi népszavazást kezdeményez az MSZP a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű ellen - jelentette be Steiner Pál.

"Az emlékmű ügye nem a magyar zsidóság és a magyar zsidó honfitársaink, vagy a zsidó szervezetek ügye, hanem a magyar demokrácia ügye. Itt a Szabadság téren, amely a legnagyobb tér Budapesten, egy ilyen történelemhamisító emlékmű nem állhat."

A városrész korábbi szocialista polgármestere szerint a Belváros lakóinak joga eldönteni, hogy szeretnék-e az emlékművet. A kezdeményezés célja, hogy a belvárosi önkormányzat visszavonja a korábbi területátadási hozzájárulását.

"És hogyha a kormány meg akarja építeni az emlékművet, akkor tudomásul kell vennie azt, hogy a belvárosi lakosság ezt megakadályozhatja, és meg is fogja akadályozni, mert ez a helyi népszavazás kiírásra kerül, majd eredményes lesz és ez az emlékmű itt nem épül fel."

Steiner Pál elmondta: bíznak abban, hogy az emlékmű felépítésével megvárják a helyi népszavazás eredményét. Hozzátette: amennyiben az építkezés folytatódik, további polgári engedetlenségi akciókra lehet számítani.

"Minden polgári engedetlenségben részt veszek, amely a törvényesség keretein belül mozog. Tehát ha ma este megint kell bontani a kordont, akkor megint fogjuk bontani a kordont. És holnap is fogjuk, és azt követően is fogjuk. Mert addig, amíg a belvárosi lakosság nem tudja a véleményét elmondani ebben a kérdésben - mert nem kérdezték meg - mert a miniszterelnök csak a saját frakcióvezetőjét kérdezte meg, aki egyben belvárosi polgármester - addig ez az emlékmű itt nem épülhet meg."

Ujhelyi István szocialista országgyűlési képviselő emlékeztetett: a kormány a 317 millió forintos beruházást nemzetgazdaságilag kiemelt fontosságú beruházásnak nyilvánította.

A kormányzat az emlékmű megépítése elleni tiltakozásokra korábban úgy reagált: a szobor a náci megszállás minden áldozatáról megemlékezik.

Az emlékművet eredetileg március 19-én, a német megszállás 70-dik évfordulóján avatták volna fel, ám a kormány február 19-én az emlékmű megépítésének elhalasztásáról döntött. A Magyar Közlönyben akkor májusi építési dátum jelent meg.

A Kormányzati Információs Központ tegnap jelentette be, hogy megkezdődnek a német megszállás áldozatainak tiszteletére tervezett emlékmű megépítésének munkálatai a Szabadság téren. A munkát egy kormányhatározat szerint május 31-ig kell befejezni. Az eredeti tervek szerint az emlékmű közel hét méter magas lenne, egy német birodalmi sas és Gábriel arkangyal alakjából, egy kapuzatból és 13 oszlopból állna. Az alkotás terve erősen megosztotta a közvéleményt.

A keddi bejelentést követően este tüntetők megbontották a munkaterület körüli kordont. Jelenleg a fémkerítés bedöntve fekszik, az emlékmű tervezett helyén, a Szabadság tér déli részén kövek és mécsesek szegélyezik az út egyik oldalát.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×