Infostart.hu
eur:
365.11
usd:
316.57
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

A Főtaxi is sárgásít

A Főtaxi támogatja a Fővárosi Önkormányzat taxisrendeletében az autók színére kötelezően előírt sárgítás költségeinek biztosítását. A Főtaxi célja, hogy ezzel a lépéssel jelentősen csökkentse a taxisaira nehezedő finanszírozási terheket, valamint elősegítse a leggyorsabb átállást. A német taxik, a német posta és a német hadsereg után a Főtaxikat is ugyanaz a 20 éves, európai technológia színezheti át - mondta Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója.

A Főtaxi 2013 tavaszán szigorú kritériumoknak megfelelő tendert írt ki (elvárt technológia, nyomon követhetőség, garanciális feltételek stb.) a társasághoz tartozó taxik "átszínezésére".

A pályázaton nyertes két, különböző eljárásmódot alkalmazó cég speciális árengedményt, gyártói alkalmassági és szavatossági nyilatkozatokat tett. A rekordszámban megjelent taxisok pozitívan fogadták mind a társaság bejelentéseit, mind pedig azt, hogy maguk választhatnak a kivitelezési technológiák közül is.

A Főtaxi Zrt. vezérigazgatója, Szunomár Tibor a rendezvényen hangsúlyozta: "Annak érdekében, hogy továbbra is Budapest legsikeresebb taxitársasága a Főtaxi maradjon, a társaság vezetése nemcsak céges szintű közös beszerzési politikájával, hanem finanszírozási konstrukciókkal is támogatja, a 800 autóból álló flottájának mielőbbi egységesítését."

Címlapról ajánljuk
„Valamilyen hűtőtornyos megoldás” – A teljes szakma Paks 1 és 2 komplex hűthetőségén gondolkodik

„Valamilyen hűtőtornyos megoldás” – A teljes szakma Paks 1 és 2 komplex hűthetőségén gondolkodik

Extrém, akár nagyon kreatív megoldásoknak a nukleáris területen nincs helyük, csak tanulmányokkal, elemzésekkel, számításokkal megalapozott megoldások lehetségesek – hangsúlyozta az InfoRádióban Pázmándi Tamás, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, laboratóriumvezetője.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×