Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
316.56
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

Jövő héten is ülésezhet a parlament

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy jövő csütörtökön és pénteken is ülésezzen és még a nyári szünet előtt döntsön az országgyűlési választókerületek határainak módosításáról a parlament. Erről Rogán Antal frakcióvezető számolt be a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában kedd este.

Délelőtt a parlamenti pártok képviselői a Fidesz kezdeményezésére négypárti egyeztetést tartottak amiatt, hogy a választójogról szóló törvényt módosítani kell. Ezt azzal indokolta Rogán Antal, hogy technikai okokból, a jegyzőkkel folytatott konzultáció után szükséges néhány, elsősorban budai választókörzet határának megváltoztatása. A Fidesz frakcióvezetője délutáni sajtótájékoztatóján még azt közölte, az erről szóló törvénymódosítást - miután az ellenzék nem támogatta a házszabálytól eltérést - csak szeptemberben fogadja majd el az Országgyűlés.

A Hír Tv esti műsorában viszont Rogán Antal azt mondta: az a véleménye, hogy ezt a döntést nem lehet őszre halasztani. Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy a parlament csütörtökön és pénteken tárgyalja meg és fogadja el a körzethatárok módosítását.

A nyári rendkívüli ülésszakot tartó Országgyűlés a tervek szerint ezen a héten szerdán és csütörtökön ülésezett volna utoljára a nyári szünet előtt.

Címlapról ajánljuk
„Valamilyen hűtőtornyos megoldás” – A teljes szakma Paks 1 és 2 komplex hűthetőségén gondolkodik

„Valamilyen hűtőtornyos megoldás” – A teljes szakma Paks 1 és 2 komplex hűthetőségén gondolkodik

Extrém, akár nagyon kreatív megoldásoknak a nukleáris területen nincs helyük, csak tanulmányokkal, elemzésekkel, számításokkal megalapozott megoldások lehetségesek – hangsúlyozta az InfoRádióban Pázmándi Tamás, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, laboratóriumvezetője.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×