Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Rendzavarás után fogadta el a parlament a földtörvényt

A tervekkel ellentétben nem névszerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az új földtörvényt.

Előzőleg kizárta az Országgyűlés a Jobbik frakció tagjait a mai szavazásokból, miután az ellenzéki képviselőcsoport képviselői az elnöki emelvényre felvonulva tiltakoznak is az új földtörvény elfogadása ellen. Az elnöklő Latorcai János szünetet rendelt el, így a törvény szavazása csúszik, közben a parlament épülete előtt gazdák tiltakoznak a törvény ellen.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az InfoRádiónak adott interjúban azt mondta: az új földtörvény a magyar földműves számára teszi lehetővé, hogy földet vegyen. Rengeteg olyan megoldást tartalmaz a jogszabály, amely azt a célt szolgálja, hogy a magyar földműves érdekét, ezen keresztül a nemzeti földtulajdont védje. Hozzátette: nem számít arra, hogy az Európai Unió kifogásolja az új földtörvényt.

Orbán Viktor kormányfő a kérdésben legutóbb hétfőn szólalt meg, hangsúlyozva, hogy a kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte. A miniszterelnök az agrárkamarával kötött megállapodást követően kiemelte, az új földtörvény elfogadásával az európai uniós jog sérelme nélkül sikerül megvédeni a magyar termőföldet. Az eredményeket sorolva jelezte továbbá, hogy a zsebszerződések felszámolásának eszközét szintén megtalálták, és a mezőgazdasági hatóság ma már meg tudja védeni a fogyasztókat a rossz minőségű, dömpingáron érkező, egészségtelen élelmiszerekkel szemben. A kormányfő szerint az új jogszabály a két világháború közötti Magyarország agrárpolitikájának logikájával gondolkodva az akkori kisgazdák javára dönti el a vitát, akik a kis- és középtermelői érdeket képviselték. A kisgazdapárt most viszi győzelemre a létezése óta legfontosabbnak tekintett politikai célkitűzését - fogalmazott.

Az ellenzék mellett ugyanakkor az új földtörvényt a kormánypárti padsorokban ülő Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár is többször bírálta, és elsősorban azt szerette volna elérni, hogy valóban csak a helyben lakók juthassanak a településhez tartozó termőföldhöz.

A földtörvényt tavaly júliusban nyújtották be, de idén nyár elején nagy terjedelemben átírták. A jogszabály elfogadását az előző héten, június 10-én is tervezte a kormánytöbbség, ám akkor a Ház a kormány kérésre levette napirendjéről az erről szóló szavazást.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×