Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Jöhetnek a magyar harci drónok - lapszemle

Még az idén elkészülhet a katonai célokra bevethető robotrepülőgép - írta a Népszabadság, míg a Magyar Nemzet arról ír, új irodaépületet kaphat a Fővárosi Törvényszék.

Új, háromezer négyzetméter alapterületű irodaépületet kaphat a Markó utca közelében a Fővárosi Törvényszék - írta a Magyar Nemzet. Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke közölte: az ügyek áthelyezésének megszüntetését ellensúlyozni tudná a büntetőeljárásról nemrégiben a parlament elé terjesztett törvényjavaslat és a bírák, szakértők számának tervezett növelése.

Még az idén elkészülhet a HM EI Zrt. egyik új harcászati fejlesztése, a katonai célokra - így például afganisztáni akciók során - bevethető robotrepülőgép - írta a Népszabadság. A lap emlékeztetett: a polgári feladatokra kifejlesztett drónokat tavaly mutatták be a nyilvánosságnak. A katonai modell ennek egyfajta speciális továbbfejlesztése lesz.

A Napi Gazdaság arról közöl írást, hogy nem az áron múlik az ártéri ingatlan eladása. Megoszlanak a vélemények a Duna által elöntött vagy veszélyeztetett ingatlanok piacának jövőbeli alakulásáról. A közvetítők egy része halottnak véli a folyópartit bizniszt, mások szerint a vízpart varázsa akkora, hogy csak kihalásos alapon lehet a parton ingatlanhoz jutni. Az eladhatóságot nemcsak az árak határozzák meg.

Az Index cikkéből kiderül, hogy azonnali hatállyal felmondott a BKV annak a villamosvezetőnek, aki hétfőn megpofozott egy állapotos asszonyt, mert pirosban lépett a villamos elé. A villamosvezető, Kis Sándor az Indexnek elmondta, hogy munkajogi pert indít a BKV ellen, mivel a vállalat véleménye szerint több ponton is jogtalanul lépett fel az elbocsátásnál. Kis Sándor hangsúlyozta, hogy hibázott, de az esetet sokkos állapotban követte el, így nem érdemel ekkora büntetést. Arra számított, hogy más munkakörbe helyezik át.

A Pénzcentrum arról ír, hogy jogsértő szoftverekre vadászik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Kiemelt figyelmet fordít az adóhatóság a szerzői jogok védelmére. A NAV fontosnak tartja felhívni a figyelmet az interneten megrendelt, vagy egyéb módon beszerzett hamis, illetve jogsértő szoftverek használatának veszélyeire. Kevesen tudják, hogy amennyiben a vámkezelés során bebizonyosodik, hogy a szoftver hamis, annak használata illegális, és bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indul.

A Fordnál elkészült a hétmilliomodik Transit - írja a Portfiolio. Ha az eddig gyártott összes Transit-ot egymás mögé állítanák, a kocsisor oda-vissza kitöltené a London-Sydney távolságot. 2014-ben a Ford első ízben kezdi meg a Transit észak-amerikai gyártását és árusítását, hat kontinens 118 piacára terjesztve ki ezzel az értékesítést. A tervek szerint 2016-ig évente 400 000 Transit talál majd gazdára, ami annyit jelent, hogy 80 másodpercenként adnak majd el egy ilyen modellt. A vadonatúj Transit értékesítése várhatóan 2014-ben kezdődik Európában.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×