Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
316.46
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Nem lesz több utcaátnevezés

Nem lesz több utcaátnevezés ebben a fővárosi önkormányzati ciklusban. Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy nem terjeszt több közterület-elnevezési kérelmet a közgyűlés elé, és javasolja, hogy a testület hozzon olyan határozatot, miszerint az ilyen kezdeményezéseket ebben a ciklusban nem is tűzi napirendre.

A főpolgármester nem zárta ki, hogy 2014-et követően lesznek közterület-átnevezések, az erre vonatkozó kezdeményezésekről azonban tárgyilagos és körültekintő mérlegelés után, évente egyszer dönthetne a közgyűlés.

Tarlós István hangsúlyozta, hogy Tormay Cécile és Tom Lantos esetében jelenleg sem elfogadó, sem elutasító döntés nincs érvényben.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×