Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
316.46
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Így hűsölhetünk a fővárosban

A hőség miatt vizet oszt a Fővárosi Vízművek a budapesti Deák téren, a Főkert pedig megnyitotta parkok összes ivókútját.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője az InfoRádiónak elmondta azt is, hogy a közterület-fenntartó folyamatosan locsolja az utcákat, és a strandok is meghosszabbított nyitva tartással és vízosztással várják a látogatókat, a gyerekmedencék fölé pedig UV-szűrőket szereltek fel.

Szűcs Panni hozzátette: ha életbe lépne a harmadfokú hőségriadó, akkor a budapesti közintézményeket is megnyitnák a hűsölni vágyók előtt, és több helyen osztanának ivóvizet, de az előrejelzések szerint erre nem lesz szükség, hamarosan enyhülhet a forróság.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×