Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
316.46
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Folytatható a Biszku-ügy

Folytatódhat a Biszku Béla volt belügyminiszter ellen 2011-ben indított eljárás. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis nem alaptörvény-ellenes a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását tiltó büntető törvénykönyvi tényállás.

Az Alkotmánybíróság úgy látta, hogy a Büntető Törvénykönyv rendelkezése a véleménynyilvánítás szabadságának szükséges és arányos korlátozása, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bűneinek tagadása ugyanis sérti mind az áldozatok, mind pedig a velük közösséget vállaló, a demokratikus értékek mellett elkötelezett állampolgárok méltóságát. A testületnek a Biszku-ügy miatt kellett górcső alá vennie az érintett passzust.

Amint arról korábban beszámoltunk, Biszku Béla egykori belügyminiszter és magas beosztású MSZMP-politikus, az 1956-os forradalmat követő megtorlások egyik irányítója, a megtévesztésével készített Bűn és büntetlenség című film 2010-es bemutatása után néhány héttel adott interjút a Duna Televíziónak, amelyben ellenforradalomnak tartotta az 1956-os forradalmat. "Ami történt utána, az egy nemzeti tragédia" - mondta az interjúban.

Az interjú nyomán 2011 januárjában emelt vádat az ügyészség Biszku Béla ellen, az illetékes bíróság azonban a vádirat benyújtása után felfüggesztette az eljárást, és az Alkotmánybírósághoz fordult, mert úgy látta, hogy a vádbeli Btk.-szakasz alkotmányellenes. Ezt cáfolta most meg az Alkotmánybíróság.

A volt belügyminiszter ellen egy másik büntetőeljárás is folyik tavaly óta több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett, valamint bűnpártolás miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×