Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
316.46
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Befejeződött az árvízi védekezés

Befejeződtek az árvíz elleni, védelmi jellegű tevékenységek és intenzíven zajlanak a helyreállítási munkák az országban - mondta Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott szerdai sajtótájékoztatóján Nagymaroson.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője a kedd esti országos záró adatokat ismertetve elmondta, hogy az állami védművek több mint 42 százalékát bontották már le, és a védekező települések közül 43-ban fejeződtek be és 52-ben folynak még a helyreállítási-mentesítési munkálatok.

Bakondi György tájékoztatása szerint az árvíz miatt 1570 embernek kellett elhagynia az otthonát, de 976-an már hazatérhettek.

Az ár levonulása után 150 kilométernyi utat nyitottak meg, az érintett utak 90 százalékát. A főigazgató közölte: a MÁV-nál a pályatestjavítás és -ellenőrzés 28 százalékon áll, mert itt speciális szakértelemre van szükség. Hozzátette: 75 százalékban visszakapcsolták az áramot.

Bejelentette azt is, hogy szerdán megszűnt a hajózási korlátozás a Dunán.

A főigazgató elmondta, hogy 58 településen fejezték be a fertőtlenítést, mentesítést, ez az összes érintett település 65 százaléka. A munkálatokban 386 ember 45 speciális eszközzel vett részt.

Szólt arról is, hogy a szúnyogirtás mintegy 16 ezer hektáron fejeződött már be, a mentesítendő területek 17 százalékán.

A miniszterelnöki megbízott kitért arra, hogy Orbán Viktor kormányfő kérésének megfelelően tájékoztatást kért valamennyi olyan polgármestertől, aki részt vett a védekezésben, tapasztalataikról, javaslataikról. "Ezek már beérkeztek a megyékhez, jelenleg az összesítésük zajlik" - tette hozzá. Közölte, ugyancsak megkezdődött a gátrendszerek állapotának és a védendő terepszakaszoknak a felmérése annak érdekében, hogy növeljék a Duna menti települések biztonságát, illetve hogy a védett érték és a ráfordítás aránya javuljon. A munka június végére fejeződik be.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke arról számolt be, hogy a megyében az árvíz miatt korábban lezárt utak mindegyike járható, továbbá ahol arra szükség volt, a fertőtlenítést elvégezték, a homokzsákok háromnegyedét visszabontották.

Kiemelte: Pest megyében milliós nagyságrendben helyeztek el homokzsákokat, sokkal felkészültebben várták az árt, mint 2006-ban. Hozzátette, hogy idejében kezdődött meg a felkészülés, és bőven rendelkezésre álltak az eszközök. A kormánymegbízott közölte: Pest megyében az árvíz miatt mintegy 800 embernek kellett elhagynia a lakóhelyét, közülük hatszázan már hazatérhettek. Kétszáz ember - a budakalászi, illetve a sződligeti otthonok lakói - a következő napokban tehetik ezt meg, az ő esetükben különös figyelemre van szükség, hiszen fogyatékkal élő emberekről van szó.

A megyében két - nagymarosi - ember ingatlanja károsodott olyan mértékben, hogy oda csak hosszabb idő elteltével térhetnek majd vissza, ők jelenleg rokonoknál laknak.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×