Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
316.55
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Így módosult a budapesti taxirendelet

Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.

A közgyűlés által szerdán 21 igennel, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett megszavazott előterjesztése szerint azokra, akiknek az április 18-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között pedig legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnának. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni.

Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.

A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük.

Változik a szabadjelzők kinézete és a megvilágítása is, hogy egyértelmű legyen a taxi foglaltsága. Emellett a kombi és az egyterű járműveknél a csomagtér számításának eltérő módja miatt 390 literes minimális méretet határoznak meg az eredeti 430 liter helyett.

Ezeken kívül technikai jellegű módosításokat is tartalmaz az elfogadott előterjesztés, ezek a matricákon lévő betű színére, egyes matricák méretére, valamint a tarifatáblázatra vonatkoznak.

Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×