Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
316.55
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Csökken a vízszint Fejér megyében

Jelentősebb apadás tapasztalható a Duna Fejér megyei szakaszán, óránként 1-1,5 centimétert is csökkenhet a vízszint - közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője szerda reggel az MTI-vel.

Kiss Jenő elmondta, hogy az adonyi vízmérce 7 órakor 731 centimétert mutatott, miközben a tetőzés 766 centinél volt. Ercsi hajóállomásnál a folyó 765 centiméterrel tetőzött, most 723 centinél áll.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapjának adatai szerint Dunaújvárosnál szerda reggel 7 órakor 727 centiméter volt a vízállás, míg a tetőzéskor 755 centit mutatott a vízmérce.

A vízügyi szakember szerint 60-70 centiméternyi apadás kell ahhoz, hogy a gátaknál a szivárgások megszűnjenek. Ennek eléréséhez még 24-36 óra szükséges.

Hangsúlyozta, hogy a következő órákban, napokban kell a legnagyobb figyelmet fordítani a gátak állapotára, mert az átázott töltések ilyenkor bírják legkevésbé a nyomást. Hozzátette: éjszaka két komolyabb szivárgás volt Adonynál, de rövid időn belül sikerült megszüntetni őket.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint kedden Ercsiben és Kisapostagon is csökkent a part közeli ingatlanoknál a víz magassága és a talajvíz nyomása. Az épületek védelméért tizenegy szivattyúval segítették a víz visszahúzódását. A védekezésben napközben több mint háromszázan vettek részt, köztük a katasztrófavédelem munkatársai, vízügyi szakemberek, az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai, rendőrök, a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet tisztségviselői és fogvatartottak, önkéntes tűzoltó egyesületek tagjai, polgárőrök, karitatív szervezetek és önkéntesek.

Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×