Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Már 850 centin a Duna a fővárosban

A szombat reggel 9 órás adatok alapján Budapesten 850 centiméteres a Duna vízállása, az elmúlt 12 órában az előrejelzésnek megfelelően 25 centimétert emelkedett a vízszint - közölte a Budapest Főváros Védelmi Bizottsága, amely szerint a folyó hétfőn, várhatóan 895 centiméteren tetőzik a fővárosban.

Az elmúlt 12 órában a főváros kiemelt helyszínein továbbra is folyamatosan és tervszerűen zajlottak az árvíz elleni védekezési munkálatok, rendkívüli esemény nem történt. Hozzátették: továbbra is megerősített szolgálatban, állandó felügyelet mellett folyik a gátak őrzése és védése. A védekezésben eddig több mint 8000 fő vett részt, közülük 1600 fő önkéntes.

A Fővárosi Vízművek tájékoztatása szerint Budapesten a vezetékes ivóvíz továbbra is biztonsággal fogyasztható - írta a védelmi bizottság a közleményében.

A Római-parton több mint 300 ember vesz részt a szombati árvízi védekezésben. Kétszázan a fővédvonalat erősítik meg, mintegy százan pedig a terület hermetikus zárásáról gondoskodnak. A védelmi bizottság kéri a lakosokat, hogy a lezárt területek közvetlen közelében ne nehezítsék a szakemberek munkáját, és lehetőség szerint kerüljék el a helyszínt. Pénteken a védmű agyaggal történő megtámasztásának munkálatai zajlottak, amelyek az esti órákra befejeződtek. Szombaton a gátkorona további rézsűtámasztást kap.

A védelmi bizottság emlékeztetett: a hatóságok korábban már minden elöntéssel veszélyeztetett területen élővel személyesen felvették a kapcsolatot, és rögzítették közvetlen elérhetőségeiket, annak érdekében, hogy ha az árvízi veszélyhelyzet miatt a főváros területén bárkinek el kell hagynia lakóhelyét, akkor soron kívül értesíthetőek legyenek.

A Bem rakparton parkolási tilalmat rendeltek el, pénteken 12 órától a szentendrei HÉV vonalán a vonatok a Margit híd megállótól indulnak, az M2-es metró szombat üzemkezdéstől megállás nélkül áthalad a Batthyány téri megállón.

Az önkéntes polgárőrök vízen is teljesítenek járőrszolgálatot, biztosítják az ingatlanok vagyonvédelmét. Pénteken 21 órakor a Római parton, az ártérben a Budapesti Elektromos Művek az áramszolgáltatást a veszélyeztetett időszakra, ideiglenesen megszüntette.

Azt írták: a kitelepítettek összlétszáma 188, ebből 38 ember a III. kerületből, 40 a IV. kerületből, 97 a XIII. kerületből, két ember a IX. kerületből, 11 pedig a XXI. kerületből kényszerült otthona elhagyására.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×