Infostart.hu
eur:
365.09
usd:
316.41
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A Duna várhatóan hétfőn tetőzik Budapesten

A minden korábbinál magasabb várható vízszint miatt fél méterrel magasabbra építik a gátak tetejét a fővárosban, amelyek így 9,5 méteresek lesznek. A Duna várhatóan hétfőn tetőzik Budapesten - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Azt is elmondta, hogy a főváros valamennyi árterületén elrendelték a kiürítést. Ez azt jelenti, hogy az itt élőknek pénteken déli 12 óráig kell felkészülniük a kiürítésre, ezután pedig készenlétben kell állniuk arra, hogy elhagyják lakhelyüket, ha a víz eléri otthonaikat. Ez különösen a budafoki Horgász szigeten élőket érinti - tette hozzá Pesti Imre.

A kormánymegbízott elmondta: a legfrissebb előrejelzések szerint a Duna hétfőn tetőzik Budapesten.

A kiürített Margitszigeten a gátak 70 százaléka készült eddig el. A Római-part árteréből eddig 15 családot költöztettek ki, de szükség esetén további családoknak is el kell hagyniuk otthonaikat.

Pesti Imre beszámolt arról, hogy az V. kerületben vizsgálják a hajók működését, az ottani kereskedelmi tevékenységet pedig beszüntették.

Elmondta: a Római-parton eddig 18 ezer homokzsákot helyeztek ki, további 45 ezer zsákot pedig megtöltöttek. Így biztosítva lesz az Aranyhegyi-patak és a gázgyár környékének védelme is.

A fővárosban jelenleg 600-700 ember dolgozik a gátakon és a védművek megerősítésén. A védelmi bizottság elnöke köszönetet mondott a honvédség, a katasztrófavédelem, a polgárőrség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Vöröskereszt munkatársainak és az önkénteseknek is. Hozzátette: egyelőre több emberre nincs szükség, de később még lehet.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda polgármestere elmondta: felkészültek arra, hogy veszély esetén Csillaghegyen 20 ezer, Békásmegyeren pedig 50 ezer embert kiköltöztessenek otthonaikból, ám véleménye szerint erre nem lesz szükség, mert a védvonalat meg tudják tartani.

Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta: szerdán felmérték az ártéren élők helyzetét, elsősorban azt, hogy kinek kell segítség egy esetleges kiürítéskor. Több mint másfél méterrel emelkedik még a vízszint - figyelmeztetett.

Elmondta: szükség esetén a rendőrség segítségével telepítik ki az ott élőket. Varga Ferenc arra is felhívta a figyelmet, hogy péntek délután leáll az elektromos áramszolgáltatás az ártéren.

A fővárosi védművek építése során eddig 400 ezer homokzsákot és 4 ezer köbméter homokot használtak fel. A munkálatokat 4 homlokrakodó jármű, 15 billencs és 7 kisméretű markoló segíti. A fővárosban eddig több mint 100 ezer homokzsákot töltöttek meg. A Népszigetről szerdán 112 embert költöztettek ki - áll a fővárosi védelmi bizottság tájékoztatójában.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×