Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
315.97
bux:
149516.31
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Eláraszthatják a Kossuth téren épülő mélygarázst

Ha a Dunán közelgő árhullám miatt fennáll a veszély, hogy a vízszint eléri a 640 centimétert és elönti a fővárosi alsó rakpartot, akkor egy bizonyos magasságig vízzel fogják feltölteni az Országház északi oldalán épülő mélygarázs munkagödrét - közölte Wachsler Tamás pénteken az MTI-vel. Az erről szóló döntést szombaton hozzák meg.

A Steindl Imre Program vezetője azt mondta, ha néhány héttel később jött volna az ár, akkor az semmiféle problémát nem okozna, mert a föld alatti négyszintes vasbeton szerkezetet úgy méretezték, hogy az biztonságosan ellenálljon a víznyomásnak. Hozzátette: a kiviteli tervek készítése során számoltak azzal a lehetőséggel is, hogy még a mélyépítés korai szakaszában érkezhet egy jelentős árhullám a Dunán.

A jelenleg rendelkezésre álló előrejelzés szerint a Duna vízszintje valószínűleg eléri a kritikus magasságot, ezért megkezdték az előkészületeket az árvízi forgatókönyv végrehajtására - hangsúlyozta. Szavai szerint ha fennáll a veszélye annak, hogy a vízszint meghaladja a 640 centimétert, és elönti az alsó rakpartot, akkor a megnövekedett talajvíznyomás ellensúlyozására a munkagödröt vízzel kell feltölteni egy bizonyos magasságig. Ha levonul az ár, ezt a vízmennyiséget kiszivattyúzzák, és folytatódhat az építkezés.

Arra is kitért, hogy miután a jövő hét közepétől várható a Duna tetőzése, a feltöltés pedig legalább 3-4 napig tart, ezért szombaton délelőtt dönteniük kell arról, hogy elindítsák-e a szivattyúkat.

Wachsler Tamás kijelentette: bárhogyan is alakul az ár levonulása, annak nincs hatása a megújult Kossuth tér átadásának határidejére. A mélygarázs és a látogatóközpont esetében bizonyos részhatáridők csúszhatnak, de ez nem feltétlenül befolyásolja a projekt véghatáridejét - közölte.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy a sok csapadék miatt a Duna magyarországi szakaszán jelentősen emelkedik a vízszint, az árhullám a jövő héten éri el Budapestet, amelynek következtében várhatóan víz alá kerülnek az alsó rakpartok.

A közlemény szerint a folyó első magyarországi vízszintmérő helyén, Nagybajcsnál a péntek reggeli vízállás 296 centiméter volt, a napokban a tetőzés 600 centiméter körül várható, ami a folyó e szakaszán a másodfokú árvízvédelmi készültség elrendelését teszi szükségessé.

Az előrejelzések szerint a következő hat napban a Duna vízgyűjtőin további 70-100 milliméter területi átlagú csapadék hullhat. Ezért a folyón a jövő hét elejére harmadfokot meghaladó vízszint kialakulása várható. A többi magyarországi vízfolyáson is vízszintemelkedésre lehet számítani - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend
megkezdődött a voksolás

Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend

Megkezdődött a köztársasági elnök megválasztási procedúrája az Országgyűlésben, az egyetlen hivatalos jelölt a Tisza által ajánlott Baka András. A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az ülésen. Körülbelül egy óra alatt lesz eredmény, utána az új köztársasági elnök rögtön esküt tesz és beszédet is mond – viszont csak a jövő héten foglalja el hivatalát. Íme a pontos menetrend.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×