Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
315.55
bux:
149702.12
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

BM: jól halad a közfoglalkoztatási célok teljesítése

Jól halad a kormány az idei évre vállalt 300 ezer ember közfoglalkoztatásának teljesítésével, idén május 20-ig több mint 235 ezer ember dolgozott legalább egy startmunka programban - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy Pintér Sándor belügyminiszter előző nap arról beszélt: a közfoglalkoztatottak bevonásával folytatják az árvízvédelmi fejlesztéseket.

A tárcavezető a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának miskolci eseményén visszatekintett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét 2010-ben sújtott árvízre, illetve azt követő árvízvédelmi fejlesztésekre. Megemlítette: árvíztározókat építettek, gátakat erősítettek meg, és ez reményt ad arra, hogy a jövőben biztonságban éljenek a Sajó mentén is. A jövőben tovább folytatódnak az árvízvédelmi fejlesztések - jelezte, hozzátéve: ezen a területen és máshol is a munkákban közfoglalkoztatottak vettek és vesznek részt, csupán az elmúlt évben 270 ezer embert foglalkoztattak így.

A miniszter elmondta: korábban 52 jogcímen lehetett munka nélkül segélyhez jutni, ami azt eredményezte, hogy több jövedelemhez lehetett így jutni, mint becsületes munkával. A kormány szerint segélyt az kapjon, aki valóban munkaképtelen, a munkaképeseknek pedig minél több munkát kell kínálni.

A közfoglalkoztatás hasznosságának a szemléltetésére Pintér Sándor a kettős funkciójú - öntözésre és belvíz elvezetésre szolgáló - csatornák startmunka programok keretében való megtisztítását említette. Mint elmondta, ennek köszönhető, hogy idén, ellentétben a korábbi évekkel, három hét alatt sikerült a hirtelen felgyűlt belvizet 240 ezer hektárról elvezetni.

A belügyminiszter szólt arról is: az új önkormányzati törvény megalkotásával újra teret kapott a közösség összetartó ereje. A törvény hatálybalépéséhez azonban elengedhetetlen volt, hogy az önkormányzatok megszabaduljanak az elmúlt évek alatt felhalmozódott adósságállományuktól. Az ötezer lakos alatti települések teljes adósságát átvállalta a kormány, ez mintegy százmilliárd forint volt, így ezek az önkormányzatok "saját bevételeik szétosztásával tervezhetik jövőjüket" - mondta a miniszter. A ötezer főnél nagyobb településeket összességében csaknem 610 milliárd forintnyi adósságtól szabadította meg a kormány - tette hozzá.

Pintér Sándor szólt a kettős állampolgárságról is. Mint mondta: eddig ezzel a lehetőséggel mintegy 500 ezer olyan magyar élt, aki valamilyen oknál fogva a határon kívülre került.

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy javult a közrend és a közbiztonság, köszönhetően annak is, hogy a rendőrség állományát szinte teljes egészében feltöltötték, az utóbbi években több ezer rendőr állt szolgálatba. A bűnmegelőzést szolgálja az iskolarendőr program is, diplomás és bűnügyi területen tapasztalt rendőröknek kell a tantestület és a diákok előtt is nyíltan beépülniük az iskola életébe - mondta.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség
cikkünk frissül

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×