Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
315.96
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nem kell pótdíjat fizetni az utasok többségének

Az utasok többségének nem kell pótdíjat fizetnie a MÁV és a Volán járatain - hangzott el az Országgyűlés ülésén.

A május közepétől fizetendő, kilométerarányos gyorsvonati pótdíj nem más, mint bújtatott jegyáremelés - jelentette ki a szocialista Tóbiás József előbb egy sajtótájékoztatón, utána pedig egy interpellációban az Országgyűlés plenáris ülésén.

Az ellenzéki képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy plusz szolgáltatás nélkül szednek pótdíjat egyebek mellett a nyugdíjasoktól, a diákoktól és a fogyatékosoktól. Tóbiás József hozzátette: pártja határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy ne vezessék be ezt a szerinte több mint 250 járatot érintő pótdíjat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában hangsúlyozta, hogy a bérleteseknek nem kell pótjegyet venniük. A nyugdíjasok pedig választhatnak olyan járatot, amelyen nem muszáj pótjegyet váltani, hiszen a Volán-járatok 95 százalékánál, a vasúti közlekedésben pedig a járatok 84 százalékánál nincs ilyen kötelezettség - tette hozzá Fónagy János.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy abban a bizonyos elmúlt nyolc évben "140 százalékkal pofán nyomták az embereket a jegyáremeléssel".

Tóbiás József kifogásolta Fónagy János szóhasználatát. "Pofája az állatoknak van" - mondta a szocialista politikus, aki azt javasolta az államtitkárnak: szálljon fel egy vonatra, és magyarázza el az utasoknak, hogy többet kell fizetniük.

A házelnök az interpelláció végén jelezte, hogy Tóbiás Józsefnek nincs joga bírálnia az államtitkár szóhasználatát."Ha gondolják, rendeljenek egy nagyfröccsöt a kocsmai hangulat mellé" - fogalmazott a házelnök.

Az Index úgy értesült, hogy a diákok és a nyugdíjasok bérletkedvezményt kapnak a gyorsvonati felárra. A portál úgy tudja, hogy az erről szóló javaslatot Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára ismertette a kormánypártok mai frakcióülésén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Érdemi elmozdulás az európai és amerikai határidős indexekben egyelőre nincsen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×