Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
315.89
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Mesterházy: Mindenhol fontos a változás

Mesterházy Attila szerint nem szolgálja a magyar emberek érdekeit az, ami ma Magyarországon zajlik, ezért fontosnak nevezte, hogy a legkisebb önkormányzati választókörzettől az egész országig sikerüljön változást elérni.

Az MSZP elnöke szombaton Komlón, pártjának a vasárnapi helyi időközi önkormányzati választáshoz kapcsolódó kampányzáró eseményén azt mondta: egy napokban megjelent tanulmány szerint az ország lakosságának fele szegénységben él, napi megélhetési gondokkal küzd, mintegy félmillió gyermek éhezik.

"Mindez abból is fakad, hogy kevés a munkahely, nő a munkanélküliség, amelyet az emberek látnak, de amit a kormány próbál statisztikai trükkökkel elfedni" - tette hozzá.

Mesterházy Attila a trafikpályázatokra utalva azt mondta, a kormányzati cselekvés és az elmúlt néhány nap megmutatta, mi fontos a kormánynak, és a helyi Fidesznek is. "A leginkább az fontos, hogy a saját barátaik zsebét megtömjék" - fogalmazott.

A politikus szerint a kormány "sunyi módon" nyúlt hozzá a 65 év felettiek utazási kedvezményéhez, félezer járaton úgy szünteti meg a valódi kedvezményt, hogy az utazóközönség nem kap pluszszolgáltatást.

A pártelnök azt mondta: a szavazóknak vasárnap Komlón és a jövő évi országgyűlési választásokon azt kell eldönteni, hogy egy olyan családbarát kormányt akarnak-e, amely "csak a saját családja barátja és mindenben azt nézi, miként tudja haveroknak, rokonoknak átjátszani a lehetőségeket", vagy olyan országot akarnak, ahol "igazságosság alapján történnek a dolgok", ahol munkahelyek teremtődnek, a jog előtti egyenlőség mindenkit megillet, és mindenki biztonságban, világos jövőképpel élheti az életét.

Mesterházy Attila rámutatott: az MSZP programjában célul tűzte ki a munkahelyteremtést, a szegénység visszaszorítását, a jogállam visszaállítását, valamint "a mutyik felszámolását" is.

A pártelnök végezetül Radics Kálmánt ajánlotta a választók figyelmébe, aki az MSZP jelöltjeként indul vasárnap Komló 6-os számú körzetében esedékes önkormányzati képviselő-választáson.

"Az MSZP számára országosan is fontos, ha itt sikert tudunk elérni, hiszen ezáltal a változás erejét tudjuk növelni" - hangoztatta a politikus.

A mandátumért Radics Kálmánon kívül még három jelölt, Bekk Norbert (független), Hegedüs Norbert (Lungo Drom) és Rajki-Bíró Edina (Jobbik) verseng. Rájuk a körzet mintegy 2000 választópolgára reggel hat és este hét óra között, két szavazókörben voksolhat.

A választásra azért van szükség, mert Simon János (Fidesz-KDNP) külföldön vállalt munkát, és ezért a közelmúltban lemondott tisztségéről.

A polgármesterrel együtt 15 tagú komlói testületben Simon János távozása előtt a Fidesz-KDNP-nek 9 tagja volt, a Honismereti és Városszépítő Egyesületet 2, az MSZP-t, a Jobbikot és a Komlói Polgári Kört 1-1 ember képviseli, egy testületi tag pedig független.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Budapest zöldfelületeinek fenntartását több mint két évtizede egy szűk kör végzi. Karácsony Gergely főpolgármester zászlajára tűzte, hogy kiszorítja a fővárosból a céghálót, ami szépen is haladt – egy parkot leszámítva. Ez a Városliget, aminek fenntartására idén májusban kötöttek újabb, 900 milliós szerződést. A Városháza arra hivatkozott, hogy mivel a terület állami, a gondozása nem az ő dolguk. A Liget fenntartása azonban legalább 33 éve az ő kötelességük, amit az önkormányzat saját cége, a Budapesti Közművek (BKM), évről-évre le is ír a szerződéseiben. Karácsony és a BKM is azt ígéri, hogyha visszakerül a főváros tulajdonába a Városliget, akkor a munkákat is beszervezik – csakhogy a kormány éppen júniusban határozott a terület fejlesztéséről, ami alapján nem a visszaadáson gondolkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×