Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
315.65
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Műszaki hiba miatt nem szállhatott fel Orbán Viktor gépe

Kisebb műszaki probléma miatt nem engedték felszállni az Orbán Viktor miniszterelnököt és kíséretét Lisszabonba szállító repülőgépet csütörtök délután a Liszt Ferenc Repülőtérről. A kormányfő egy másik géppel, kevéssel este hat óra után utazott el.

Az MTI úgy tudja, hogy a gép egyik hajtóművénél kerozinszivárgást észleltek, így a szerelők a gurulóúton megtartott rövid szemrevételezés után visszairányították a repülőt az állóhelyre. A miniszterelnök és a vele tartó delegáció, köztük számos üzletember, cseregéppel utazott el.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hangsúlyozta: a programban ez semmilyen csúszást nem jelent, mert a hivatalos események csak péntek reggel kezdődnek Portugáliában.

A tervek szerint Orbán Viktor csütörtök este érkezik Portugáliába, majd péntek délelőtt beszédet mond Estorilban a magyar-portugál-brazil üzleti fórumon.

A magyar kormányfő ezt követően Lisszabonban udvariassági látogatást tesz Anibal Cavaco Silva portugál államfőnél, majd megbeszélést folytat Pedro Passos Coelho miniszterelnökkel, akivel sajtótájékoztatót is tart.

Orbán Viktor programja zárásaként este Európai kihívások címmel előadást tart Estorilban, egy konferencián.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×