Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.53
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

MSZP: a kormány megszünteti, nem pedig létrehozza az egyéni számlát

Az MSZP álláspontja szerint a hétfői parlamenti döntéssel a kormány állításával szemben nem létrehozzák az egyéni számlákat, hanem megszüntetik azokat.

Korózs Lajos, az ellenzéki párt elnökségi tagja annak kapcsán mondta ezt keddi sajtótájékoztatóján, hogy az Országgyűlés hétfőn törvénymódosítást fogadott el a témában. Annak értelmében az egyéni számlákra az állami nyugdíjrendszerben az év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azonban újságíróknak azt mondta: még idén jóváírják a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is.

Korózs Lajos ugyanakkor azt hangsúlyozta, "amit egyszer elköltöttek, azt nem lehet jóváírni". Az embereknek meg kell érteniük: "mindenkinek veszélyben van a nyugdíja, amíg a Fidesz kormányoz" - jelentette ki.

Az MSZP szerint a kormány sorozatosan hazudott a nyugdíjszámlák ügyében. A magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításakor azt ígérték, hogy lesznek egyéni számlák a jogosultságokkal, ehelyett a hétfői törvénymódosítás szerint az egyéni számlán semmit nem írnak jóvá - mondta Korózs Lajos, hozzátéve: ezt követően hétfőn "azt hazudták, hogy mindenkinek mindent jóváírnak, de megszavazni azt szavazták meg, hogy senkinek semmi nem jár".

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×