Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.53
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Elfogadták a fővárosi taxirendeletet

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta az új fővárosi taxirendeletet.

A közgyűlés keddi rendkívüli ülésén 19 igen, 2 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadott rendelet szerint bevezetik a rögzített hatósági árat 450 forintos alapdíjjal, 280 forintos kilométerdíjjal és 70 forintos percdíjjal.

E jogszabály szerint a gépjárművek legfeljebb 10 évesek lehetnek, tengelytávjuknak legalább 2550 milliméternek, csomagterüknek 430 literesnek, motoruknak pedig 55 kilowatt teljesítményűnek kell lenniük, és teljesíteniük kell az Euro IV-es, 2018-tól pedig az Euro V-ös károsanyag-kibocsátási normát.

A rendelet 2013. szeptember elsején lép hatályba. Akinek a rendelet kihirdetésekor működő taxija nem felel meg a rendeletben előírt egyes műszaki paramétereknek, az 2015. július 1-jéig használhatja a taxiját éves vizsgáztatás mellett, de 2014. szeptember elsejétől csak 10 évnél fiatalabb járművek közlekedhetnek, és sárga alapszínűnek kell lenniük.

További előírás, hogy minden taxin azonos utastájékoztató matricáknak, illetve szabadjelzőnek kell lennie, március 15. és október 15. között működőképes légkondicionáló berendezéssel kell rendelkeznie, október 15. és március 15. között pedig kötelező lesz a téli gumi használata. Minden taxiban dohányzási tilalom lesz, és kötelezővé válik a bankkártyás fizetés lehetővé tétele.

A fuvarszervezőkkel szemben pénzügyi alkalmassági feltételeket támasztanak, logójukat a járművekre meghatározott helyen ragaszthatják fel.

Tarlós István főpolgármester a vitában azt mondta, halaszthatatlannak tűnő problémát kell megoldani, és tudható volt, hogy ha egyszer hozzányúlnak a rendelethez, akkor érdekellentétek, feszültségek lesznek. Hangsúlyozta, hogy csaknem két év alatt több mint negyven egyeztetést tartottak, és senkinek nem akarnak kedvezni senki kárára. A fővárosnak egy célja van: a legjobb szándékkel megoldani a problémát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×