Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hamarosan rendeződhet a CET ügye

Jól haladnak a tárgyalások a Városházával a CET számláinak rendezéséről - mondta az InfoRádióban Kanász István, a CET építésvezetője. Tarlós István főpolgármester már egy hete az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy nincsenek messze a rendezéstől.

Kanász István jelezte, hogy két konkrét területen már megállapodtak a városvezetéssel: a végszámlák, illetve a garanciális visszatartások kifizetéséről - összesen 2,8 millió euróról van szó.

A CET építésvezetője ugyanakkor arról is beszámolt, hogy még nem zárulhattak le az egyeztetések, mert eltérnek az álláspontok a fenntartás eddigi költségeiről. Mint mondta, a műszaki átadás-átvétel rajtuk kívül álló okok miatt nem történhetett meg, ennek hiányában viszont kénytelenek voltak fenntartani és őriztetni az épületet - ez 500 ezer eurójukba került.

Úgy véli, hogy hamarosan rendeződhet az ügy, hiszen a Fővárosi Közgyűlés szeptember 13-i ülésén napirendre tűzte a CET-megállapodást, és az előjelek biztatóak.

Tarlós István főpolgármester már egy hete az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy nincsenek messze a rendezéstől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×