Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nyakunkon a parlagfűszezon

Sokkal kisebb most a levegőben a parlagfű-koncentráció, mint tavaly ilyenkor - mondta az InfoRádiónak az Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese. Páldy Anna azt követően beszélt erről, hogy bejelentette: augusztus elején indul az ÁNTSZ Parlagfű Pollen Riasztási Rendszere.

Egyelőre még nagyon kevés parlagfű pollen van a levegőben, jóval kevesebb, mint tavaly ilyenkor - mondta az InfoRádiónak az Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese, aki azonban hozzátette: augusztus első vagy második hetében ennél már jóval magasabb lesz a koncentráció, ekkor indul a pollenriasztási szezon is.

Páldy Anna elképzelhetőnek tartja, hogy az idén a főszezonban is alacsonyabb lesz a pollenkoncentráció. Az elmúlt hónapok, hetek időjárása is erre enged következtetni: nem volt sok eső, viszont meleg volt.

A főigazgató-helyettes korábban az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 15-20 százalékra becsüli a parlagfűre allergiások számát.

A kormány július 6-án tette közzé a parlagfű elleni rövid- és középtávú védekezésről, illetve akciótervről szóló határozatát, amelyben leszögezte, az ÁNTSZ fontos kötelessége a légköri pollenkoncetráció monitorozása és a lakosság tájékoztatása.

Bevonnák a közfoglalkoztatottakat a parlagfű-mentesítésbe, illetve megvizsgálják az elítéltek foglalkoztatásának lehetőségét a fertőzött területek csökkentése érdekében - ezek az intézkedések is szerepelnek a kormány által elfogadott akciótervben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×