Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Rakétákat és lőszereket adott el a honvédség - lapszemle

A Népszabadság szerint mintegy negyedmilliárd forint értékben értékesített a Honvédelmi Minisztérium feleslegessé vált fegyvereket és úgynevezett fegyverzeti szakanyagokat, míg a Magyar Nemzet a Jozef Rohác ellen kiadott újabb elfogatóparancsról ír.

A Népszabadság cikke szerint rakétákat és lőszereket adott el a Magyar Honvédség. A 2010-es kormányváltás óta mintegy negyedmilliárd forintért értékesített a Honvédelmi Minisztérium feleslegessé vált fegyvereket és azok tartozékait. A szaktárca a lap érdeklődésére azt közölte: darabszám szerint a legtöbbet, több mint ötmilliót, gépkarabély- és egyéb lőszerből értékesített a magyar honvédség, de sokat, több mint tízezret adtak el repülőgép-fedélzeti rakétából is. A listán szerepelnek még különféle kézifegyverek és gyújtóbombák, pisztolyok és úgynevezett optikai eszközök is, illetve huszonöt gépágyú.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Jozef Rohác ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is. A lap szerint a vasárnap letartóztatott Portik Tamás és négy társa, - akiket az Aranykéz utcai robbantással és egy gyilkossággal hoztak összefüggésbe - valamint Jozef Rohác ellen azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok.
Az Index egy érdekes dunai jelenségre hívta fel a figyelmet: időnként egy kabrió személyautó úszik a Dunán. A jármű egy régi német kétéltű különlegesség, amellyel a Budapesti Vízirendészet emberei is találkoztak már, így a papírjai rendben lehetnek. A hatvanas években gyártott autóból összesen 4 ezer darab készült, ebből mára néhány száz maradt világszerte, Magyarországon ezen kívül egy példány létezik.

A Napi Gazdaság cikkéből kiderül: alulbecsülték a mentősök az infotech beruházás költségét. Az Országos Mentőszolgálat 2,3 milliárd forintot különített el informatikai fejlesztésre, de a beérkezett legolcsóbb ajánlat is ötmilliárd feletti. Nyolc indulóból négyen adtak be árajánlatot az OMSZ mentésirányítási rendszerének közbeszerzési tenderén, az árajánlatok öt- és hétmilliárd forint közöttiek. Úgy tűnik tehát, a mentőknek engedniük kell az elvárásból. Részletek a Napi Gazdaságban.

A Portfolio.hu arról ír, hogy nagy bajban vannak a shortosok, miután a tavaly szeptemberi csúcs fölé ugrott a New York Stock Exchange-en kereskedett részvények short-állománya. Ez intő jel lehet azoknak, akik a részvényárfolyamok esésére fogadnak. Tavaly szeptemberben ugyanis hasonlóan magasan állt a mutató, és akkor hatalmas rali indult a világ vezető tőzsdéin.

A Pénzcentrum.hu az új kisadókkal végzett számításokat. Az online gazdasági portál szerint a munkaviszonyos foglalkoztatás megszüntetésére sarkallhatja a munkáltatókat jelenlegi formájában az új adózási lehetőség, a kisadózó vállalkozások tételes adója. A főállású kisadózók esetében már bruttó 160 ezer, a mellékállásúaknál pedig 73 ezer forint jövedelemtől nemcsak a munkáltatóknak, hanem a munkavállalóknak is megérheti, ha vállalkozói, nem pedig munkaszerződést kötnek. Különösen igaz ez azok esetében, akik nem vehetnek igénybe családi adókedvezményt.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×