Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Döntöttek a biztosítási adó bevezetéséről

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a biztosítási adó bevezetéséről szóló, jövő január 1-jétől hatályos törvényjavaslatot.

A 248 igen szavazattal, 83 ellenszavazat mellett elfogadott kormányzati előterjesztés szerint a biztosítási adó mértéke cascónál a díj 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosításnál pedig a 10 százaléka.

A biztosítási adó két közterhet vált ki: a biztosítókat terhelő különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást. Az új adónem - amelynek alanya a biztosító, az abból származó bevétel pedig a központi költségvetést illeti meg - nem terheli az élet-, valamint a betegségbiztosításokat.

Az új adónem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter eredeti tervei szerint kiváltotta volna a baleseti adót is, és 30 százalékos terhet írt volna elő a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja után, ám a parlament a múlt héten támogatta a költségvetési bizottságnak azt a módosító indítványát, amely alapján a baleseti adó továbbra is fennmarad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×