Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szócska: Az aktív vezetők esetében érvényes a 62 éves korhatár

Az egészségügyi ágazatban az aktív vezetők esetében érvényesíthető a 62 éves korhatár, a mostani igazgatói kinevezések is eddig szólnak - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtök este a Hír TV Rájátszás című műsorában.

Az elmúlt napokban több sajtóorgánum is írt a meghirdetett kórházvezetői posztokról. A Magyar Nemzet például arról számolt be, hogy a kormány határozott szándéka nyugdíjba küldeni a 62 évesnél idősebb kórházigazgatókat is, ami átírhatja a fekvőbeteg-ellátók vezetői posztjaira kiírt pályázatok elbírálását.

Az egészségügyi államtitkárság szerdán közölte: döntöttek a fekvőbeteg-intézmények élére kiírt pályázatokról, ebből a listából kitűnik, hogy több 62 évnél idősebb pályázó nem nyerte el a posztot.

Szócska Miklós elmondta: több szempont volt, amelyeket figyelembe kellett venniük, amikor a végső döntés megszületett. Ennek eredményeképp most "úgy értékelik, hogy a 62 éves korhatár az aktív vezetők esetében érvényesíthető. Így a mostani igazgatói kinevezések is 62 éves korukig szólnak" - tette hozzá. A kérdés azonban a teljes magyar közszolgálat esetében még egyeztetés alatt áll - hangsúlyozta.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június közepén, a 2013-as költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy közszférában dolgozó 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezerrel csökken a közszférában alkalmazottak száma, és ebből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik.

Szócska Miklós azóta többször is hangsúlyozta: "nem megvalósítható", hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek, ezért kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás.

Az egészségügyi államtitkárság szerdán közleményében tudatta: az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) március 30-án írt ki pályázatot. A pályázati időszak lezárult, döntöttek a fekvőbeteg-intézmények élére kiírt pályázatokról. A lista szerint a 35 fekvőbeteg-intézmény vezetői posztjára kiírt pályázat közül 11 eljárás eredménytelenül zárult.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×