Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Káosztól tartanak az agglomerációban

A fővárosi agglomerációban élő települések polgármesterei nem örülnek a dugódíj bevezetésének és attól tartanak, hogy a környező városokban káosz alakulhat ki.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros a BKV anyagi támogatása végett és nem forgalomcsillapítási, vagy környezetvédelmi okokból vezeti be a dugódíjat. Hozzátette: nincsenek meg a szükséges technikai feltételei a behajtási díj bevezetésének, így a várt hatását sem érheti el.

Budaörs polgármestere vegyes érzésekkel fogadta a dugódíj bevezetésének hírét. Wittinghoff Tamás kifogásolta az agglomerációval való egyeztetés és a bevezetéshez szükséges infrastruktúra hiányát. A városvezető kiemelte, hogy nem oldja meg a főváros problémáit bármilyen hasonló díj bevezetése, csak kijjebb helyezi a gondokat.

Gémesi György kijelentette: eddig sem és ezután sem tervezi, hogy más településekhez hasonlóan beszáll a BKV finanszírozásába. A gödöllői polgármester hangsúlyozta, ha a dugódíjat azért vezetik be, hogy Budapest forgalmát csökkentse, akkor ezt a lehetőséget meg kell adni más településeknek is.

Wittinghoff Tamás kiemelte, hogy a Budaörs közelében épült autópályák miatt is komoly zsúfoltság van a településen. Már most is elviselhetetlen a város terhelése, ráadásul sokan használják, a települést arra, hogy itt teszik le autóikat - tette hozzá a polgármester, aki szerint a dugódíj bevezetése ezt a helyzetet tovább ronthatja, káoszhoz vezethet.

Tarlós István főpolgármester eközben azt közölte, hogy hosszú szakmai előkészítés folyik a Városházán a behajtási díjról, ezért sem a zónákról, sem a díjtételről szeptemberig döntés nem várható.

A két főpolgármester-helyettes két hete nyújtott be módosító javaslatot a parlamentnek az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslathoz, hogy lehetővé tegyék a dugódíjat. A módosító javaslat szerint a személy- és teherforgalmi behajtási díjat egyes területi zónákra, időszakokra és gépjármű-kategóriákra eltérő mértékben is meg lehet állapítani.

A díjak a behajtási övezetekbe történő behajtásra, valamint az egyes behajtási övezeteken belüli közlekedésre együttesen is megállapíthatók. A behajtási díj fizetésének elmulasztása esetén pótdíjat kell fizetni. A személy- és teherforgalmi behajtási díj, pótdíj a Fővárosi Önkormányzatot illeti meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×