Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Több várossal is vitája van az E-Starnak

Több önkormányzattal is vitában áll az E-Star. Hódmezővásárhely és Sárospatak elégedetlen a céggel kötött szerződés szerinti szolgáltatással. A társaság szerint azonban az önkormányzatokkal van baj.

Közel egy éve nem fizet Hódmezővásárhely az energetikai szolgáltató E-Starnak és csaknem 100 millió forintos tartozása van - mondta az InfoRádiónak a társaság elnök-vezérigazgatója. Soós Csaba hozzátette: az önkormányzat gyakorlatilag tárgyalni sem hajlandó velük.

Ez egyértelmű volt akkor, amikor a tőzsde honlapján közzétett szerződés-felmondás után a hódmezővásárhelyi önkormányzat közleményben cáfolta a tartozás tényét, mondván, egy évvel ezelőtt felmondták a szerződést a társasággal. Soós Csaba azt elismerte, hogy egy éve az önkormányzat mondvacsinált okokkal fel akarta mondani a szerződést, de szerinte ez nem történt meg, továbbra is ők szolgáltatnak, Hódmezővásárhely pedig nem fizet.

Mindig voltak problémák az önkormányzatokkal, a tavalyi év közepéig 2-3 havi csúszással fizettek, ám ez mára megváltozott - közölte az elnök-vezérigazgató.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat szerint az E-Star zsarolással, egyebek mellett az intézmények gázkvótájának visszatartásával próbálta kikényszeríteni, hogy folytatódjon a település számára hátrányos szerződés - közölte a településen tartott sajtótájékoztatón Végh Ibolya aljegyző. Kiemelte: az önkormányzat többször kérte a cégtől, hogy a szerződés megszűnése miatt eszközeit szerelje le, és szállítsa el, ez azonban nem történt meg. Az önkormányzat a szabálytalanságok miatt büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Az InfoRádió kereste Végh Ibolyát, de nem tudtunk vele beszélni.

Nyilatkozott viszont Sárospatak polgármestere. Aros János közölte: az önkormányzat még 2007-ben kötött szerződést a cég jogelődjével a közétkeztetés, az intézményi hőszolgáltatás, a távhőszolgáltatás és a közvilágítás működtetésére. Aros János szerint azonban hamar kiderült, hogy az energiahatékonyság és a megtakarítás helyett újabb költséget jelentett a beruházás. Az önkormányzat ezért a közétkeztetést kivásárolta, a közvilágítási szerződést felbontotta, a hő- és távhőszolgáltatás területén a szerződések módosításra várnak.

Az E-Star több mint 40 önkormányzattal áll szerződéses kapcsolatban, és csaknem 300 intézményben szolgáltat villamos energiát vagy földgázt. Az elnök-vezérigazgató közölte: a 40 önkormányzatból 20 notórius nem fizető, ezek a jövőben keményebb fellépésre számíthatnak a cég részéről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×