Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egy hét múlva elindul az új ellátási rend

Július 1-jétől új rendszer szerint működik az egészségügy Magyarországon. Egy hét múlva elindul az új ellátási rend, az országos várólistákat pedig a betegek az interneten is követhetik.

A Magyar Kórházszövetség elnöke korábban elmondta: a funkcióváltó kórházaknál profilok, osztályok szűnnek meg, illetve alakulnak át, de egyetlen intézményt sem zárnak be.

Rácz Jenő szólt arról is, hogy az egy hét múlva hatályba lépő új munka törvénykönyve is érinti az egészségügyi ellátást. Hangsúlyozta: az új szabályozás tiltja, hogy a munkavállaló a munkáltatójának belegyezése nélkül külön díjazást fogadjon el egy harmadik féltől, így az előre kikövetelt hálapénz bűncselekménynek számít, az intézményvezetők viszont dönthetnek úgy, hogy engedélyezik a hálapénz utólagos elfogadását. Hozzátette: július elsején indul az országos online várólista-nyilvántartási rendszer, amelyen bárki nyomon követheti, hogy különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, az egyes térségekben, illetve adott intézményekben.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×