Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ezért érdemes várni a tankolással

A héten tovább csökkent az olaj árfolyama, miközben a forint erősödni tudott a dollárral szemben. Ez jó hír az autósoknak, hiszen ezek alapján akár egy jelentősebb árcsökkenésre is sor kerülhet majd szerdától a hazai kutakon - írja a Portfolio.hu.

A gyenge makrogazdasági adatok (és az emiatt egyre borúsabb keresleti kilátások) és az újabb amerikai eszközvásárlási program meghirdetésének elmaradása egyaránt lefelé nyomták a héten az olaj árfolyamát.

Az olaj árfolyamának esésével párhuzamosan a finomított termékárak is lefelé vették az irányt. A benzin esetében 1,1 százalékkal, a gázolajnál pedig 0,9 százalékkal került lejjebb a heti átlagos jegyzésár.

A forint ráadásul továbbra is a hazai autósok mellett dolgozott, hiszen erősödni tudott a dollárral szemben. A hazai fizetőeszköz a héten 228,1-es átlagot ért el, miközben múlt héten 235,5-es szinten állt a jegyzés. Mindezek következtében forintban mérve a benzin átlagára jelentősebb mértékben, 4,2 százalékkal, a gázolajé pedig 4 százalékkal került lejjebb.

Az utóbbi napok ármozgásai alapján a legnagyobb valószínűsége annak van a Portfolio.hu szerint, hogy szerdától ismét csökkennek majd az üzemanyagárak a hazai kutakon. A hatást az olajár esése és a forint árfolyamának erősödése egyaránt segíthetik. A látott elmozdulások alapján akár 6-7 forintos árváltozásra is sor kerülhet majd szerdától a hazai kutakon, de akár ennél kicsivel nagyobb csökkentés is benne lehet a pakliban.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×