Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Zárt területté nyilvánították a XX. kerületi iskolát

Egyelőre zárt területté nyilvánították azt a XX. kerületi iskolát, amelyet hétfő délelőtt ki kellett üríteni, miután az intézményben több mint húsz diák rosszul lett. Az iskolából több mint ötven gyermeket szállítottak kórházba.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem munkatársai az épületben folyamatosan méréseket végeznek, de továbbra sem mutattak ki rendellenes anyagot a levegőben. Délután a szakemberek az épület szerkezeti elemeit is megvizsgálják, hogy kiderüljön, beszivároghatott-e valamilyen rendellenes anyag, s ha igen, hogyan terjedhetett el.

A szóvivő hozzátette, hogy a katasztrófavédelem munkatársai kedd reggel 6 órakor újra méréseket végeznek.

A tömeges rosszullét miatt a XX. kerületi János utcában lévő iskolát hétfő délelőtt kiürítették; több száz diák hagyta el a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium kétszintes épületét. A tűzoltók és a Fővárosi Gázművek szakemberei méréseket végeztek az épületben, de a levegőben semmilyen rendellenes anyagot nem mutattak ki.

A tanulók a déli órákban visszatérhettek az épületbe. Kora délután azonban, amikor felvetődött a szén-monoxid-mérgezés gyanúja, újra kiürítették az épületet; a gyerekeket a szomszédos utcában lévő iskolába vitték át.

Fekete Lászlóné, az iskola igazgatója az MTI-nek azt mondta: egyelőre nem tudni, mikor lesz tanítás újra az intézményben, az a reggeli mérésektől, a szakemberek engedélyétől függ.

Az igazgató arra is kitért, hogy a gyermekek állítólag egy ismeretlen eredetű szagra panaszkodtak, de ennek érdemi okát a szakemberek továbbra sem találják. Az intézményben továbbra is vizsgálatokat végeznek. Fekete Lászlóné hozzátette: úgy tudja, a rosszullétre panaszkodó, illetve a kórházba szállított gyermekek is jól vannak.

Zacher Gábor, az Erzsébet kórház toxikológiai osztályának vezetője az MTI-vel azt közölte: hozzájuk 17 gyermeket szállítottak be, a diákoknál szén-monoxid-mérgezésre utaló tüneteket diagnosztizáltak. A gyermekek állapota oxigénterápiára javult. Többségüket már haza is engedték, három gyermeket tartanak még bent megfigyelésre - mondta a főorvos.

Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház orvos-igazgatója az MTI-vel azt közölte: délután négy óráig a korábbi 19 diák után további gyermekeket szállítottak az intézmény toxikológiai osztályára fejfájás, hányinger, szédülés, enyhe mérgezés tüneteivel. A XX. kerületi iskola tanulói közül 36 gyermek került be a Heim Pál kórházba, állapotuk kielégítő - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×