Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Beer Miklós: Nem tud minden iskolát átvenni az egyház

A váci egyházmegye püspöke szerint téves az a nézet, hogy az egyházi oktatási intézmények nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak, az egyház ugyanis ugyanúgy az államtól kap kiegészítő normatív támogatást, mint az önkormányzati iskolák. Beer Miklós erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Részt kell vennünk az új nemzedék nevelésében, és szeretnénk világosan látni a kormányzat irányvonalát. Azt már sejtjük, hogy a hangsúly a nevelésen van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a váci egyházmegye püspöke.

Beer Miklós úgy fogalmazott: "egyházunknak sok évszázados pedagógiai hagyománya van, amit fel tudunk ajánlani a kormány pedagógiai programjához".

Hozzátette: minden iskolát nem tud felvállalni a katolikus egyház, ez a többi egyházra is vonatkozik. Nincsen ugyanis megfelelő számú pedagóguskar, márpedig nem szabad iskolát vállalni, ha a humán erőforrást nem biztosított.

Arra a felvetésre, hogy több iskola maga kérte, az egyházzal együttműködhessen, azt mondta: sok önkormányzatnál indokolatlan félelem van azzal kapcsolatban, hogy állami fenntartásba veszik az önkormányzati iskolákat, mert félnek a bezárástól, az elbocsátásokról.

De miért szüntetne meg az állam iskolákat, amelyek a társadalmi felemelkedés zálogai? - tette fel a kérdést Beer Miklós, aki szerint világossá kell tenni, hogy az egyházak nem saját vagyonukból üzemeltetik az iskolákat: a vatikáni megállapodás alapján ugyanis a mindenkori kormány biztosítja az egyházi iskolák kiegészítő normatíváját, és ez is a költségvetésből származó forrás.

Nem a saját gazdálkodásunkra építjük az oktatási intézmények fenntartását - fűzte hozzá.

Pünkösdről szólva a váci megyéspüspök kiemelte: ez nem egy emlékünnep, hanem egy jelen lévő valóság. A pünkösd az állandó belső megtisztulás és megújulás, az újrakezdés lendülete - fogalmazott.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Szombati videójában Orbán Anita külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk újra részt vesz a balti államok légtérvédelmében. Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó Máté volt ombudsman szerint már 2012-ben egyértelmű volt, hogy az intézményben szexuális bántalmazások történtek, és az otthon vezetése megpróbálta eltussolni az ügyet; az erről szóló jelentést Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×