Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hol tart a 3-as metró felújítása?

Eddig 200 méteren újították fel a 3-as metró pályáját - mondta az InfoRádiónak Héri József, a BKV műszaki üzemeltetési szakigazgatója.

Tarlós István korábban bejelentette

: a 3-as metró vonalának legsürgetőbb, Kőbánya-Kispest és Határút közötti 600 méteres szakaszát felújítják.

A BKV műszaki üzemeltetési szakigazgatója az InfoRádiónak elmondta: 200 méteren már kicserélték a sínszálakat, és június közepéig - de lehet, hogy már május végéig - az egész szakasz felújítása befejeződik.

Héri József elmondta: folyamatosan ellenőrzik a pálya állapotát, és ez alapján döntik el, melyik szakaszon milyen sebesség engedhető meg. Múlt héten több mint egy kilométeren emeleték meg a sebességet, de volt olyan rövidebb szakasz, ahol csökkenteni kellett.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×