Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jövő hétre zárulhat le a fegyverügy vizsgálata

Sajtóhírek szerint törvénytelenül adott fegyvert a honvédség a rendőrségnek a 2006-os tömegoszlatáshoz. A volt honvédelmi miniszter cáfolta a vádakat, a Honvédelmi Minisztérium pedig jövő hétre ígérte a vizsgálat lezárását.

Gránátokat, gránátvetőket, valamint egy barikád felszámolásra alkalmas teherautót adott a honvédség a rendőrségnek a 2006. októberi tömegoszlatáshoz, ám ezt csak szükségállapotban, és akkor is országgyűlési vagy köztársasági elnöki jóváhagyással tehette volna - írta a Magyar Nemzet.

Az MSZP-s Szekeres Imre, akkori honvédelmi miniszter azonban azt mondta: sem lőszert, sem fegyvert nem adott a honvédség a rendőrségnek. A politikus közölte: egy, még 2003-ban kötött megállapodás alapján a rendőrség a Honvédség Műveleti Központjához fordult azzal a kéréssel, hogy a honvédség kézi könnygáz alkalmazásához alkalmas eszközöket adjon át. A volt katonai vezetők közlése szerint mindez nem október 23-án, hanem korábban történt, amit egyébként később a rendőrség visszaszolgáltatott.

Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára szerint viszont ez a 2003-as megállapodás nem engedélyezte és nem is engedélyezhette eszközök átadását. Ilyen eszköz átadást általánosságban az akkor hatályos honvédelmi törvény szövege tiltott, ez egy kétharmados sarkalatos törvény, tehát egy egyszerű, szervezetek közötti szakmai együttműködési megállapodás nyilván nem is írhat felül egy ilyen szintű jogszabályi rendelkezést - fejtette ki.

A Hende Csaba honvédelmi miniszter utasítására az ügyben kezdett vizsgálatot a tárca várhatóan jövő hétre zárja le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×