Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ilyen lesz a budapesti dugódíj

Jövő nyártól fokozatosan bevezetik a dugódíjat a fővárosban - jelentette be Tarlós István főpolgármester, miután a kormány és a fővárosi közgyűlés is jóváhagyta a BKV finanszírozásáról szóló szerződését.

A dugódíjat fokozatosan vezetik majd be - mondta Tarlós István, aki kiemelte, hogy erre a bevételre a BKV működtetése és a közszolgáltatási szerződés megkötése miatt van szükség. Egy biztos: 2013. június 30-val a dugódíjat legalább részlegesen szeretnénk bevezetni, az állam pedig ennek függvényében vonul ki a BKV támogatásából - tette hozzá.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a dugódíj kiépítésnek több feltétele van, és a bevételi összegekről egyelőre nincs pontos számuk. Arról is beszélt a városvezető, hogy néhány év alatt lehet komoly eredmény, 9-20 milliárd forint közötti összeg érhető el.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a dugódíjjal kapcsolatban elmondta, hogy nem lehet rendszert azonnal teljesen kiépíteni, de az uniós kötelezettségvállalás miatt jövő nyártól be kell indulni a rendszernek.

Lesz szúrópróbaszerű élőszemélyes ellenőrzés, kiépül a kamerás rendszer is a zónahátáron belül, amelyet ha valaki átlép, akkor rendszámát rögzítik, és ennek függvényében kell fizetni - hangsúlyozta a BKK vezetője.

Vitézy Dávid arról is beszélt, hogy a rendszer hasonló lesz az autópályákon használtakhoz, a díj-és kedvezményrendszer kidolgozása pedig folyamatban van. Korábban Tarlós István elmondta, hogy várhatóan a Hungária körút lehet a dugódíj határa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×