Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fónagy: Határozottabban kell végrehajtani a szervezeti átalakításokat

A már megkezdett szervezeti átalakítások határozottabb végrehajtását tartja legfontosabb feladatának Fónagy János aki a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos lesz május elsejétől.

Az MTI érdeklődésére az államtitkár elmondta: a vasútnál ez a pályavasút leválasztását, a MÁV érdekeltségébe tartozó 35-40 szétforgácsolt vállalat lehetőség szerinti egységesítését, a 24 Volán vállalat számának csökkentését, egyfajta centralizálását, valamint a közúti és vasúti közlekedés összehangolását jelenti.

Kormánybiztosként Fónagy János az Országgyűlés által hétfőn elfogadott személyi közlekedési törvényből eredő feladatok végrehajtását is felügyeli majd, amely az egységes fejlesztéseket, az egységes menetdíj, az egységes menetrend és az egységes kedvezményrendszer kialakítását, valamint az állam által garantált közszolgáltatási minimumok kereteinek kialakítását is jelenti.

Fónagy János szerint jelenleg számos településen a közösségi közlekedés minimuma, vagyis településenként három járatpár sem adott, tehát ennek megteremtése, a feltételek kialakítása is a feladatai közé tartozik majd.

Ami a területet korábban irányító közlekedési miniszterek feladatkörétől eltér, hogy a közszolgáltatást biztosító háttéripar lehetőségeinek felkutatásában, koordinálásában is szerepet kell vállalnia - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×