Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.76
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

A szocpol kibővítését javasolja a Népesedési kerekasztal

A lakásépítési támogatás, vagyis a szocpol kibővítését javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Népesedési kerekasztal. Kopp Mária egyetemi tanár, a kerekasztal szervezője az InfoRádiónak azt mondta: a tavalyi második félévben 3 százalékkal nőtt a születések száma. Hozzátette: a fiatalok gyermekvállalási kedvét támogatni kell.

A Népesedési kerekasztal jövő héten juttatja el javaslatait a tárcának. Ezek között szerepel a többi között, hogy használt lakásra ismét járjon fél-szocpol támogatás, az állami kamattámogatás pedig ne 3, hanem 5 százalék legyen.

Gergely Károly, a a Népesedési kerekasztal lakástámogatási munkacsoportjának vezetője az InfoRádiónak elmondta: hamarosan megállapodhatnak a kormány és a bankok a kamattámogatás kamatának megemelésében is.

Bánkuty Tamás miniszteri főtanácsos a lakástámogatási munkacsoport ülése után egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy az arányos, családbarát adórendszer 155 milliárd forintot hagyott 2011-ben a családoknál, emellett átlagosan 6 százalékkal nőtt a reálbér, a háromgyerekeseknél pedig csaknem 20 százalékos reálbér növekedést regisztráltak.

Szólt arról is, hogy a Népesedési kerekasztal kezdeményezésére a júliusban hatálybalépő új Munka törvénykönyvében az eddiginél nagyobb szerepet kap a rugalmas foglalkoztatás segítése és a kormány 21 milliárd forint pályázattal támogatja munkahelyi családi napközik létrehozását.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×