Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Schmitt Pál nem mond le

Schmitt Pál nem mond le a köztársasági elnöki posztról és számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel" - jelentette ki az államfő a dél-koreai Szöúlban az MTI Hírcetrum tudósítójának. A nyilatkozat az m1 Déli Híradójában és az MR1 Kossuth Rádió Déli krónikájában is elhangzott szerdán.

Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy 20 évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt". Leszögezte: a munkáját ezután is "változatlan felelősséggel" végzi.

A köztársasági elnök hozzátette: "ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt 20 évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint."

Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem (SE) által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden, a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás - hiányosságokkal ugyan - de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának. A testület ugyanakkor megállapította: az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.

Visszakapta az egyetem a dokumentumot

Felbontás nélkül küldte vissza Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Schmitt-jelentést.

Az egyetem honlapjára is feltett közlemény szerint a Schmitt-jelentést a Semmelweis Egyetem rektora küldte el az intézményt fenntartó nemzeti erőforrás miniszternek tájékoztatásul, valamint állásfoglalás céljából.

A nemzeti erőforrás miniszter illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte a tényfeltáró bizottság jelentését - tették hozzá.

"Jóllehet az egyetem álláspontja szerint a fenntartó nemzeti erőforrás miniszter figyelmét elkerülte, hogy a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag az ő joga ellenőrizni az egyetem működésének és a döntéshozatalának a jogszerűségét - valamint ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a kiállított oklevél érvénytelenné nyilvánítását is -, a törvényességi ellenőrzés és a döntéshozatal mellőzésére vonatkozó fenntartói döntést az egyetem tudomásul vette" - olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×