Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
326.09
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Nyilvánossá teszik a lomtalanítási időpontokat

Nyilvánosak lesznek a fővárosi lomtalanítási időpontok, hogy a lakosság tudjon előre tervezni.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ tájékoztatása szerint a Fővárosi Közterületfenntartó az eddigi hírleveleken, értesítőkön és társasházi plakátokon túl honlapján is elérhetővé teszi a lomok kihelyezésének időpontját. Az FKF arra kéri a budapestieket, hogy a tájékoztatókban leírtak szerint, és kizárólag a megjelölt napokon tegyék ki a feleslegessé vált holmikat az utcára.

A közlemény szerint a kerületenkénti, évi egyszeri lomtalanítás várhatóan az idén lesz utoljára, az új hulladékgazdálkodási törvény tervezetében szerepel a házhoz menő lomtalanítás bevezetése.

A közterület-fenntartó tervei szerint a jövőben telefonon lehet majd megrendelni a lomtalanítást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×