Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
325.94
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

MSZP: tévedésből szavazta meg négy képviselő a Balsai-jelentést

Tévedésből szavazta meg négy MSZP-s képviselő a 2006. őszi rendőri erőszakot vizsgáló Balsai-jelentés elfogadását - közölték az érintettek kedden.

Az Országgyűlés hétfő este 279 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett hagyta jóvá a Balsai-jelentést. A dokumentumban az időközben alkotmánybíróvá választott fideszes politikus miniszterelnöki megbízottként arra jutott, hogy a 2006. őszi rendőri erőszak ügyében szükséges Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök politikai és jogi felelősségének vizsgálata, és úgy ítélte meg, felvetődhet a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.

Az MSZP-frakció nagy többsége távol maradt a szavazástól, négy politikusa - Harangozó Gábor, Kovács László, Molnár Zsolt és Pál Béla - azonban igent nyomott. A Gyurcsány Ferenc vezette DK-hoz tartozó - az MSZP-ből kivált - független képviselők nem vettek részt a voksolásban.

Kedden egyébként Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke nyílt levélben kért választ Mesterházy Attilától, az MSZP elnök-frakcióvezetőjétől a négy szocialista politikus szavazatával kapcsolatban.

Harangozó Gábor, Kovács László, Molnár Zsolt és Pál Béla közös közleményükben azt írták: tévedésből nyomtak gombot, ezért mind a négyen elnézést kérnek a választóiktól, és ismételten kijelentik, hogy a Balsai-jelentésben foglaltakkal nem értenek egyet, azokat elutasítják. Szerintük a Balsai-jelentés politikai prekoncepciót kíván szolgálni, amelyben csupán a politikai ellenfelek kiiktatása a cél.

Hangsúlyozzák, hogy az MSZP álláspontja szerint az erőszak törvénytelen alkalmazóinak - legyenek akár a durva túlkapásokat elkövető rendőrök, akár a 319 sérült rendőr megtámadói - törvény előtt felelniük kell. Úgy vélik, alapos vizsgálat szükséges ahhoz is, hogy miért bizonyult a rendőrség erőtlennek, és milyen intézkedések szükségesek a jövőben, hogy a rendőri intézkedések törvényesek, arányosak legyenek és az állampolgári jogokat mindenképpen tiszteletben tartsák.

A négy szocialista politikus szerint el fog jönni annak az ideje, amikor a 2006 őszi események kapcsán is objektíven meg lehet ítélni az akkori kormány esetleges felelősségét, a rendőrség szakmai hibáit és annak az ellenzéki pártnak a felelősségét is, amelyik nem határolódott el kellően az utcai randalírozóktól, nem csillapította, hanem szította a feszültségeket, és a feszült légkörben felelőtlen módon szervezett tömegrendezvényt.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×