Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Kovács László: Gyurcsány nem rivális, hanem versenytárs

Az MSZP alelnöke szerint a Magyarországot sújtó uniós fejlemények mögött nem kizárólag az áll, hogy példát akarnak statuálni. Kovács László volt uniós biztos arról is beszélt, hogy az MSZP is elkezdte a felkészülést a választásokra.

Az Európai Unió jóindulatát vesztette el Magyarország az elmúlt két évben, ez üt vissza a nem méltányosnak vélt döntésekben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László volt uniós biztos. Az MSZP alelnöke úgy vélekedett: az országot sújtó uniós fejlemények mögött nem kizárólag az áll, hogy példát akarnak statuálni.

Szinte süketek párbeszéde folyik - emelte ki a korábbi uniós biztos. Kovács László szerint a magyar kormány reagálásában figyelmen kívül hagyja, hogy Brüsszel azt várja, az államháztartás hiánya 3 százalék alá csökkenjen fenntartható módon, nem pedig egyszeri intézkedéssel.

A politikus arról is beszélt, hogy az MSZP is elkezdte a felkészülést a következő választásokra. A legutóbbi kongresszuson elfogadták az új alapszabályt, ami hatékonyabbá teszi a működést, elkezdték kidolgozni a szakpolitikai programokat, majd március végén lesz a tisztújítás, ahol feláll az a vezetés, amely majd a választási küzdelemben irányítja a pártot - fejtette ki.

A március végi kongresszus biztosan szóba kerül Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció is, de egyelőre nem a koalíciókötés időszaka zajlik - vélekedett Kovács László. Az alelnök szerint Gyurcsány Ferenc nem riválisa, hanem versenytársa a szocialista pártnak. "Versenyezni úgy is lehet, hogy igyekszem jobbnak lenni, mint a másik, nem pedig elgáncsolom" - tette hozzá.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×