Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Három nagy egyház egyeztetést kezdeményez a kormánnyal

A katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kezdeményez egyeztetést a kormánnyal az általuk fenntartott oktatási intézmények kiszámítható működtetésével, valamint a hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatos kérdésekről.

Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára csütörtökön, a testület tavaszi ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, az ülésen a püspökök egyetértettek abban, hogy az egyház által fenntartott oktatási intézmények kiszámítható működtetése, valamint az elkötelezett és minőségi hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatos egyeztetések megkezdése érdekében a református és az evangélikus egyházzal közös levélben keresik meg az illetékes kormányzati felelősöket.

Az MKPK titkára az MTI kérdésére kifejtette: a köznevelési törvény alapján "nem teljesen körvonalazott, hogy a gyakorlatban pontosan hogyan kívánják életbe léptetni" a kötelező hit- és erkölcstanoktatást.

"Szeretnénk tudni, mi a kormányzat szándéka, konkrétan hogyan szeretnék megvalósítani a törvényben foglaltakat", az ide vonatkozó rendeletek segítségével - mondta, hozzátéve: szívesen megfogalmaznák álláspontjukat az őket érintő konkrét kérdésekben, de ehhez ismerniük kellene, hogyan alakul a gyakorlatban a hit- és erkölcstanoktatás.

Mohos Gábor beszélt arról is, hogy megkezdődött a vatikáni szerződés újratárgyalásának előkészítésére létrehozandó bizottságok tagjainak kijelölése. Közölte: az Apostoli Szentszék és a magyar állam is készségét fejezte ki a vatikáni szerződés újratárgyalására. Ennek kapcsán mindkét oldalon létre kell hozni egy bizottságot, ezen plénumok tagságának kijelölése jelenleg is zajlik, majd ezután következik a konkrét kérdések tárgyalása - tette hozzá.

Az 1997-es szentszéki-magyar megállapodás módosításának, illetve újratárgyalásának okaként említette Mohos Gábor, hogy a szerződés az 1990-es egyházügyi törvényen alapul, tavaly azonban új jogszabály lépett életbe, az módosított több olyan kérdést is az egyházi élet szabályozásában, amely szükségessé teszi ennek a megállapodásnak az újratárgyalását.

Beszélt arról is, hogy az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa "XVI. Benedek pápa szándéka szerint" meghirdette a Nagyvárosok missziója nevet viselő evangelizációs programot, amelyben tizenkét európai város vesz részt, és Barcelona, Lisszabon, Párizs, Brüsszel, Frankfurt, Bécs, Varsó, Torinó, Zágráb, Liverpool és Dublin mellett a budapesti plébániák is bekapcsolódnak a programsorozatba. Ennek keretében március 9-én és március 25-én a Szent István-bazilikába közös találkozóra várják a híveket, a családokat, az ifjúságot és a papokat, a hitoktatókat.

Az MKPK titkára kitért arra: Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének 120. évfordulója alkalmából az MKPK március 28-án teológiai konferenciát szervez a budapesti Központi Papnevelő Intézetben.

Mohos Gábor felhívta a figyelmet arra: az elmúlt évekhez hasonlóan a püspöki konferencia idén is arra kéri az egyház minden tagját nagyböjt idején, hogy "lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel segítsék a nehézségekkel küzdők mindennapi megélhetését". Március 11. és 18. között a templomokban, plébániákon várják a tartós élelmiszereket, amelyeket a karitász helyi szervezetei segítenek szétosztani a rászorulók között - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy az MKPK Áldások könyve címmel "hiánypótló liturgikus kötetet jelentet meg a Szent István Társulat gondozásában". A katolikus vallásgyakorlatban az áldás, azaz a jókívánság egy olyan formája az imádságnak, amellyel "az egyház Isten kegyelmét, segítő erejét kéri konkrét, mindennapi élethelyzeteinkben és egyes, hitünket kifejező tárgyakkal kapcsolatban" - magyarázta. Megjegyezte: az Áldások könyvét az egyházmegyéken keresztül juttatják el a papsághoz és pünkösd ünnepétől már ezt a kiadványt használják.

Immár több éves hagyomány folytatásaként április 14-én, húsvét után rendezik meg Vácott az országos Isteni Irgalmasság Konferenciát, amelyen tavaly mintegy kétezren vettek részt. A konferencia idei mottója: Boldogok az irgalmasok - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×