Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Bizottság vizsgálná a Malév és a Budapest Airport privatizációját

Országgyűlési bizottság vizsgálná a Malév és a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációját, valamint a nemzeti légitársaság visszaállamosítását.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos az erről szóló előterjesztésének expozéjában hétfőn a parlamentben elmondta, több kérdésre is választ szeretnének kapni, így arra is, hogy miért fizettek ki 25 milliárd forintot a Malév visszaállamosításakor, mi az oka, hogy Oszkó Péter később az uniónál versenyjogi eljárást kezdeményező WizzAir igazgatóságának tagja lett.

A Malévvel kapcsolatban Budai Gyula elmondta, először 2004-ben akarták privatizálni a vállalatot, de a három kísérletből egyik sem sikerült, majd 2006-ban négy pályázó közül a Borisz Abramovics-hoz köthető AirBridge Zrt-nek adták el a céget, amely 200 milliós tőkével akarta a Malév akkor 70 milliárdos adósságát kezelni. Erre a Vnyesekonombankkal (VEB) kötött viszontgarancia szerződést, így a bank finanszírozta a tartozásokat, ebben a formában az AirBridge 112 millió eurós hitelt nyújtott.

Az AirBridge olyan szerződést kötött a bankkal, hogy ha nem tudja finanszíroznia a céget, akkor a VEB tulajdonrészt szerez az Airbridge-ben és így a Malévban is, ez 2008-ban be is következett, de a bank nem akarta működtetni légitársaságot. Így a Budai Gyula szerint korábban sikeresnek mondott privatizáció után 2,5 évvel a Malév újra a működésképtelenség közelébe került, újabb állami támogatásokra szorult, majd 2010 februárjában 25 milliárdért visszavásárolták a Malév részvényeinek 95 százalékát. A VEB 5 százalékot tartott meg, de a stratégiai döntésekben vétójoga volt - mondta Budai Gyula hozzátéve: emiatt a légitársaság működésképtelensége előre kódolt volt.

Eközben megjelentek azok a cégek, amelyek meg akarták szerezni a Malév piacát, ezért 2010-ben a Váradi József volt Malév-vezérigazgató által vezetett WizzAir versenyjogi eljárást kezdeményezett az uniónál, amiről egyértelműen tudni lehetett, hogy milyen döntést hoz. Január 9-én a bizottság törvénytelennek minősítette a 2007 és 2010 közötti állami juttatásokat és a 100 milliárd forint visszafizetésére kötelezte a Malévet, ez Budai Gyula szerint meghatározta a Malév sorsát.

Budai Gyula szerint a légiközlekedési vállalat privatizációja szorosan összefügg a Budapest Airport magánosításával, a két folyamat egyszerre indult el, ezért a BA privatizációját is vizsgálnák. A fő kérdés, hogy az akkori ÁPV Zrt. miért döntött úgy, hogy hitelből finanszírozott Hochtief cégcsoport lesz a nyertes a magántőkével rendelkező angol befektetővel szemben, és miért állapodtak meg abban, hogy ha nem érnek el bizonyos utasszámot évente, akkor beruházásokat el lehet halasztani. Mint azt Budai Gyula elmondta, 2010 év végéig 260 millió eurós beruházást kellett volna végrehajtani, de 2011-ig 82 millió euró az utasszámok miatt nem valósult meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×