Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.08
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Integrációs programot indít a KIM 4,7 milliárd forintból

A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

A komplex program program lényege, hogy a telepeken élők számára tanulási, illetve munkalehetőségeket biztosítsanak, továbbá, hogy az érintettek több szolgáltatást, ellátást helyben is igénybe tudjanak venni. Az érintett önkormányzatok pályázatonként 45-150 millió forint támogatást kaphatnak.

A tárca szerint várhatóan 30-50 település programját tudják majd támogatni, a pályázatok beadási határideje - első körben - március 31-e.

Balog Zoltán elmondta, elsősorban roma közösségek számára kívánják a "valóságos életesélyt kínáló" lehetőséget biztosítani, de a kiindulópont a rászorultság, így minden olyan önkormányzat pályázhat, melynek területén mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben, hátrányos helyzetű emberek élnek.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×