Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.08
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Argentínában 49-en haltak meg a vasúti szerencsétlenségben

Az argentin rendőrség bejelentette, hogy 49-en vesztették életüket szerdán a Buenos Aires-i vasúti szerencsétlenségben, amely helyi idő szerint a reggel nyolc óra körül történt.

A kórházba szállított sérültek több mint 550-en vannak, néhányan súlyos állapotban. Az áldozatok között egy gyerek is van - közölte egy szóvivő a baleset helyszínén, az Once pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.

Az elővárosi ingázóktól zsúfolt szerelvény a közlekedési miniszter szerint 26 kilométeres óránkénti sebességgel érkezett a végállomásra. A mozdony és az első vagon a biztonsági bakokon is túlfutott, és összezúzódott. Az utasok elmesélték, hogy az egymásba rohanó vagonok padlója és teteje elvált egymástól, és az ablakok szétrobbantak. Az egyik vagon hat méterre csúszott bele egy másikba.

Az argentin főváros mind a 33 kórházát riasztották a sérültek ellátására. A kisebb zúzódásokat, vágásokat a helyszínen kezelték.

A közlekedési miniszter szerint a szerelvény fékrendszere hibásodhatott meg. A vasúti dolgozók szakszervezetének elnöke közölte, hogy az előző állomáson a fékek még rendben működtek, ezért ő nem akar spekulálni a baleset okáról.

Argentínában 1970-ben volt a legsúlyosabb vasúti katasztrófa: egy vonat teljes sebességgel belerohant egy másikba, szintén a fővárosban. Akkor 200-an vesztették életüket.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×