Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.58
bux:
145487.72
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem átjárható a diákhitel két konstrukciója

Nem lesz átjárható a diákhitel I és II. Az új konstrukciót csak azok igényelhetik, akik jövőre kezdik felsőfokú tanulmányaikat - tájékoztatta az InfoRádiót a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.

Már folyamatban vannak azok az átalakítások, amelyek nagy részben az informatikai struktúrát érintik, hiszen a két diákhitel-konstrukció kockázati közösségét élesen el kell választani egymástól - mondta az InfoRádiónak a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója, aki hozzátette: erre egy olyan tűzfalvédett informatikai rendszert alakítanak ki, amelyben a szerződések elkülönítése maximálisan megoldott. Az összes feltételnek augusztus 15-re kell készen állnia, mert akkor indul a hiteligénylés - tette hozzá Imre Zita.

Hangsúlyozta, hogy a két rendszer nem átjárható, vagyis aki most az 1-es konstrukciót igényelte, az nem veheti fel az újat, mert utóbbit a kormány csak felmenő rendszerben vezeti be: a 2012/13-as tanévben induló elsőévesek számára válik elérhetővé.

A szabadfelhasználású diákhitel továbbra is elérhető lesz mindhárom képzési formában, de a kötött felhasználásút kizárólag az önköltséges és a részben állami ösztöndíjas hallgatók igényelhetik.

A kommunikációs igazgató elmondta azt is, hogy a kormányrendelet értelmében nincs felső határa a kötött felhasználású hitelnek, vagyis annak összege attól függhet, hogy mekkora az adott szak önköltsége.

A diákhitel I. igénylést egyébként február 15-ig kell benyújtaniuk azoknak, akik márciusban szeretnének hozzájutni a pénzhez.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas esésben az AI-papírok

Hatalmas esésben az AI-papírok

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq 4, az S&P 500 közel 2,5 százalékot zuhant, miközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×