Infostart.hu
eur:
363.99
usd:
324.48
bux:
145526.78
2026. november 5. csütörtök Imre

Békés felvonuláson búcsúztatták a Malévot

Több száz ember részvételével zajlott Budapesten a Malévért, a nemzeti légitársaság emlékére szervezett békés felvonulás, amely a Malév Könyves Kálmán körúti központjától indult.

A menetben részt vett a cég igazgatóságának elnöke is. Berényi János azt mondta: reméli, hogy lesz nemzeti légitársaság ilyen szaktudású és jó csapattal, mint a Malév volt. Az esemény hivatalos zárásaként a Gellért téren utoljára hangzott fel a Malév szignálja és a tér felett a menetet a Malév repülőklub négy, kötelékben repülő Cesna típusú repülőgépe köszöntötte. A magyar légitársaság február 3-án reggel hat órakor, 66 év után szüntette be működését.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×