Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.57
bux:
147481.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Így jutott el a mentőötletektől a csődig a Malév

Már 2007-re nem maradt számottevő értékesíthető vagyon a Malévnál, ám a légitársaság fellendítésére tett javaslatok közül szinte semmi sem valósult meg.

A szakértők az elmúlt években több mentési tervet is letettek az asztalra, a Malév mégis bedőlt.

2006-ban a Malév eladta Heathrow-slotját, vagyis fel- és leszállási jogát, ezzel Londonban kiszorult a másodlagos, Gatwick repülőtérre. Még ebben az évben értékesítette üzemanyagtöltő-üzletágát is, így nem maradt számottevő értékesíthető vagyon a cégnél.

Egy évvel később a Borisz Abramovics orosz üzletemberhez köthető AirBridge Zrt. privatizálta a légitársaságot. A megállapodás 200 millió forintos vételárat és a tőkeemelés első, 20 millió eurós részletét szabta meg.

2009-ben a tulajdonos az orosz állami bank, a Vnyesekonombank lett, de csak 2010-ig, amikor ismét magyar állami tulajdonba került a Malév 95 százaléka.

A 2010-es kormányváltást követően a Fidesz elkészíttette a vállalat új üzemeltetési stratégiáját, amelyben egyebek mellett szerepelt az is, hogy a Malév épüljön be jobban a charter járatok piacára, és igény szerint indítson különjáratokat is. Ezekből a tervekből azonban nem lett semmi, így fordulhatott elő, hogy a magyar katonákat például - pályáztatás után - egy román magán-légitársaság szállította, fordulónként 50 millió forintért.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a Malév uniós leszállási jogaival az oroszok és a kínaiak is átszállási pontként szerették volna üzemeltetni Nyugat-Európa felé, ám ez az elképzelés sem valósult meg, részben azért, mert már a távolabbi célok is elérhetőek egy repüléssel.

Az Észak-Afrika felé tervezett nyitás szintén nem valósult meg. Miközben az Egyiptomi légitársaság növelte Budapestre közlekedő gépei számát, a Malév megszüntette kairói járatát.

A válság ellenére a Malév 2009-ben növelte utasai számát, ám a társaság veszteségei is tovább nőttek.

2010-ben a légitársaság éves bevétele 88 milliárd forint volt, a gépek lízingelésére azonban 93 milliárd forintot kellett kifizetniük. Ezeket a gépeket venné most vissza a lízingcég.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×