Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
323.46
bux:
147756.22
2026. november 5. csütörtök Imre

"Csak a fővárossal közösen lehet megoldani a BKV gondjait"

Február 7-re demonstrációt hirdettek meg a fővárosi tömegközlekedési szakszervezetek. Eközben a kormányszóvivő azt mondta, hogy csak a fővárossal közösen lehet megoldani a BKV gondjait.

A BKV érdekvédelmi szervezetei a demonstráció meghirdetését azzal indokolták, hogy a vállalat semmibe veszi a dolgozókat és a bértárgyalásokat, és nincsenek érdemi tárgyalások a felmondott kollektív szerződésről - közölte Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke.

Nemes Gábor a Fővárosi Közgyűlés által szerdán megszavazott 9 milliárd forintos kölcsönléről azt mondta, hogy az ígéretekből már elegük van a dolgozóknak.

Tarlós István eközben az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy rekord nagyságú működési támogatást kapott a BKV 2011-ben. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint azonban tavaly a vállalat egyetlen fillért sem fordíthatott működésre.

Giró-Szász András kormányszóvivő eközben az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a kormány elkötelezett a BKV helyzetének megoldásában, de meg kell találni a helyes arányt találni a fővárosi és a vidéki közlekedés támogatásában.

A kormányszóvivő kiemelte, hogy a fővárossal közösen kell megoldani a budapesti tömegközlekedés problémáit, mert ebben a régióban termelik a magyar GDP felét. A szakszervezetek is egyetértenek abban, hogy a megoldás csak az lehet, ha a tulajdonos főváros és a kormány egy hosszú távú működési tervet készítene.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Ez így nem mehet tovább, új növekedési motor kell Közép-Európának – Látszik az út, csak el kell indulni rajta

Ez így nem mehet tovább, új növekedési motor kell Közép-Európának – Látszik az út, csak el kell indulni rajta

Az elmúlt évtizedekben a közép-európai országok gazdaságpolitikája jórészt azon alapult, hogy minél több külföldi működőtőkét vonzzanak be. Ez a modell azonban –  főleg a rendelkezésre álló munkaerő hiánya miatt – mostanra kifulladt, ezért új növekedési forrás után kell nézni – emeli ki friss elemzésében az ING Bank. A pénzintézet szakértői szerint ez az új modell meg is lenne: minél több nemzetközileg is versenyképes helyi céget kellene létrehozni, vagyis a tőkevonzás után a tőke kifektetése felé kellene fordulni. Ebben azonban egyelőre komoly lemaradásban vagyunk, bár egyre több régiós vállalkozás igyekszik terjeszkedni, hiányzik ennek állami ösztönzése, illetve más területen is vannak hiányosságok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×